Belföld

Megrovást kapott a vizet ivó gyerekre rendőrt hívó buszsofőr

Beszámoltunk arról, hogy vasárnap húsz percig nem indult el a 18:10-kor menetrend szerint közlekedő Auchan-Avasi kilátó járat Miskolcon, mert a sofőr le akart szállítani a buszról egy családot, amiért egy 5 éves lány visszazárható PET-palackból ivott egy korty ásványvizet.

Egy szemtanú szerint a sofőr leállította az épp indulni készülő busz motorját, és rendőrt hívott. A busz csak a rendőrök kiérkezésekor indult el, miután a család leszállt.

Kedden az ügyre reagált a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. is, közleményükben azt írták, hogy valamennyi járatán az utasok védelme, ruházatuk tisztaságának megóvása érdekében szigorúan tilos az étel- és italfogyasztás – a visszazárható PET-palackos kiszerelésű, nem alkoholos italok kivételével.

Erre piktogramokkal is felhívják a figyelmet. A járművezetők az utazási szabályokat megsértőket leszállíthatják – amennyiben azt megtagadják, rendőri intézkedést kérhetnek.

Hozzátették azonban, hogy

a járművezető az Üzletszabályzatban leírtak  szerint, ugyanakkor nem a számára előírt, kellő udvariassággal járt el. Ezért a munkáltatótól megrovásban részesül. Az MVK Zrt. a járművezető udvariatlan viselkedéséért az érintett családtól elnézést kér,

azt azonban fenntartják, hogy a buszvezető szabályszerűen járt el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik