Belföld

LMP: adjon a főváros százezret a kis cégeknek, hogy ne áruljanak műanyag zacskókat

Az LMP szerint a kis- és középvállalkozásokat a fővárosnak száz-százezer forint erejéig támogatnia kellene abban, hogy a műanyag zacskókat környezetbarát csomagolással helyettesítsék.

Gál József, az LMP fővárosi képviselője szombati sajtótájékoztatója után az MTI-nek elmondta: Tarlós István főpolgármesterrel, Bagdy Gábor pénzügyi főpolgármester-helyettessel, valamint Szalai Piroskával, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány kuratóriumának vezetőjével szeretnének egyeztetni ebben az ügyben.

Az LMP koncepciója szerint a kis- és középvállalkozások esetében támogatnák a műanyag zacskók használatának teljes megszüntetését, a környezetkímélő megoldásokat. Példaként említette a pékárut és a zöldséget, gyümölcsöt árusító cégeket, amelyeknél újrahasznosítható papírzacskóra cserélnék a műanyagot, de a kör bővítését is elképzelhetőnek tartanák.

Gál József elmondta: elképzeléseik szerint a programot a főváros finanszírozná, és már a 2019-es költségvetésben megjelenhetne az erre fordítandó, tízmilliós nagyságrendű támogatás. A főváros 1+1 forintos konstrukcióban minden, a műanyag zacskó cseréjére fordított forint mellé ugyanannyi támogatást adna, százezer forint erejéig.

Egy műanyag zacskó lebomlása négyszáz év, és egy évben egy ember átlagosan ötszázat használ el belőle. A szakemberek szerint 2050-re több műanyag lesz a tengerekben, óceánokban, mint hal, ezért nem pártügyről, hanem minden ember közös ügyéről van szó – hangsúlyozta Gál József.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik