Belföld

3000 diplomás közmunkást rúghattak ki

Már az alkalmazásuk is burkolt létszámleépítés volt.

A 168 Órának a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének elnöke azt mondta, körülbelül 3000 diplomás közmunkást rúghattak ki, miután a Belügyminisztérium döntött a kulturális közfoglalkoztatottak elbocsátásáról. Pontos számukról és arról, hogy mi lett velük, nem tudni.

Csóti Csaba szerint azért nem, mert nem készültek felmérések, az intézmények vezetői sem tájékoztatják őket. A szakszervezet kicsi, nincs ott minden vidéki művelődési házban, könyvtárban, tagjai közt nincsenek kulturális közmunkások. Bár kezdeményezték, hogy jelképes tagdíjért beléphessenek hozzájuk, de a többség félt, hogy ezt a munkáját is elveszti.

Ami biztos, hogy a kulturális közfoglalkoztatási program 2013-as indulásakor mintegy 4000 ember foglalkoztatására biztosított 2,5 milliárdot az állam. 

Csóti Csaba a rendszert felháborítónak nevezte, úgy vélte, rengeteg visszásság történt. Sokszor egy intézmény azért mondott fel a dolgozónak, hogy kevesebb pénzért, közmunkásként visszaszerződtese, vagy diplomás pályakezdőt vehessen fel.

A kulturális közfoglalkoztatás burkolt létszámleépítés volt. A bérüket nem az adott intézményeknek vagy a helyi önkormányzatoknak kellett fizetni, hanem állami keretből finanszírozták. Előre látható volt, hogy az állam előbb-utóbb elbocsátja őket.

Egy kulturális közmunkás bére bruttó 110 ezer forint, de szerződés nélkül a diplomás is csak „normál” közmunkához juthat havi nettó 54 ezer forintot kereshet. A kistelepüléseken, ahol 65 százalékukat alkalmazzák, minimális az esélye, hogy a munkaerőpiacon állást találjanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik