Belföld

Ókovács: A kereszténység lesz a fő témája az Opera következő évadának

Az MTI-nek nyilatkozva elmondta Ókovács Szilveszter, az Opera főigazgatója, hogy a kereszténység lesz a kiemelt témája a Magyar Állami Operaház 2019/2020-as évadának.

A tematikus évadban olyan darabokat fognak bemutatni, amelyek mélységében foglalkoznak a kereszténységgel. Nem csupán bibliai történetek ihlette művek tartoznak ebbe a körbe, hanem a kereszténységet éltető vagy vele egyúttal vitázó darabok is, mint például Wagner Tannhäusere. Az évadot 2020 májusában egy szintén keresztény tematikájú fesztivál zárja majd, megágyazva az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak, amelyet Budapesten rendeznek 2020 szeptemberében.

Korábban júniusban lemondták az Erkel Színházban futó Billy Elliot 15 előadását, miután a kormányhoz közel álló Magyar Időkben botrányosnak nevezték a homoszexualitás színházi propagálását. Ezután Ókovács azzal védekezett, hogy nem a publicisztika, hanem a gyér érdeklődés miatt törölték az előadásokat. A keresztény évad valószínűleg már nem veri ki kormányoldalon a biztosítékot.

Ókovács azt is elmondta az MTI-nek, hogy egy éve kezdődött az Operaház felújítása és korszerűsítése. A tervek szerint az Andrássy úti épület hivatalosan 2019 őszén nyílhat meg ismét, ám már májusban szeretnék ott rendezni a mostani évadot záró májusi Puccini-operafesztivált.

A főigazgató szerint időszerű lenne az Erkel Színház széleskörű felújítása is. Az épületet egy 2012-es kormánydöntés értelmében csupán öt évre újították fel összesen 1,7 milliárd forintból. Az ötéves ciklus idén novemberben jár le.

Szeretném, ha nem is 2018-ban, de 2020 végén leállhatna az Erkel Színház, majd két év múlva, 2022 decemberében, a színház 111. évfordulóján újra kinyithatna

– mondta Ókovács.

Az Opera őszi turnéiról szólva Ókovács Szilveszter kiemelte: október 30. és november 11. között New Yorkban, a Lincoln Center részét képező David H. Koch Theaterben mutatkozik be hat produkció 14 előadásával az Opera és az intézmény tánctársulata, a Magyar Nemzeti Balett.

Soha nem fordult még elő az, hogy az Opera társulata teljes értékű előadásokat tartson New Yorkban. A Lincoln Centerben szerepelni a világ valamennyi intézménye számára hatalmas lehetőség

– büszkélkedett a főigazgató.

Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik