Belföld

Soros-lista: büszkék társaikra a madarászok

Hiába gyanúsak a kormánynak, boldogok. A lista rossz, de a társaság jó.

Mint korábban az mfor.hu alapján megírtuk, immár 121 szervezet szerepel a Civil Információs Portálon a külföldről támogatott civileket összegző listán.

A Klubrádiónak a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője azt mondta, a munkájukhoz elengedhetetlen  uniós támogatások miatt listázták őket. Orbán Zoltán kiemelte: a listát továbbra is aggályosnak, értelmetlennek tartják, de gondot még nem okoz nekik.

Csak boldog lehet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, ha olyan listán szerepel, amelyen ott van a Magyar Vöröskereszt is

– tette hozzá, jelezve, esetükben a támogatás ugyanonnan jön, ahonnan az a pénz is, amely jelentős részben eltartja az országot: az EU-tól. Az uniós pénzek szavatolják a nemzeti parkok működését is, amelyek állami támogatását korábban nagyon megnyirbálták. A szóvivő szerint már ez kicsit viccessé teszi a külföldről támogatott szervezetek listáját.

Orbán Zoltán emlékeztetett rá, hogy Magyarország természeti kincsei akkora értéket jelentenek Európának, hogy megőrzésükért az EU évi sok százmillió forintot ad. Ez nemcsak nélkülözhetetlen a természetvédelemhez, hanem sok munkahelyet teremt, ráadásul a leghátrányosabb helyzetben lévő településeken is.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) legutóbb azzal a veszélyes akciójával hívta fel magára a figyelmet, hogy internetes szavazása után kihirdette, 2019-ben a gólyatöcs lesz az év madara.

A gólyatöcs lett a 2019-es év madara
Lezárult a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület internetes szavazása.

Kiemelt fotó: MTI / Kovács Attila

Ajánlott videó

Olvasói sztorik