Belföld

Rács mögé kerülhet a gyilkossági kísérlettel vádolt képviselő

Hamarosan visszakerülhet a rácsok mögé az a különösen kegyetlen emberölési kísérlettel vádolt politikus, akinek ötmillió forintos óvadék ellenében szüntették meg a letartóztatását a múlt hónapban. A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség ugyanis az ismételt letartóztatás érdekében fellebbezett a bíróság által kiszabott óvadék ellen.

Ez pedig azt jelenti, hogy jó esély van arra is, hogy megemelik az óvadék összegét vagy elrendelik a mostaninál lényegesen szigorúbb kényszer intézkedést. De persze az is elképzelhető, hogy helyben hagyják az elsőfokú határozatot.

A vádirat szerint az Összefogás Párt képviselőjelöltje, K. Gy. 2015  február 25-én egy konyhakéssel az élettársa torka irányába szúrt, el akarta vágni a nyakát, majd egy balta tompa végével a vérző sértett fejére ütött. A nő életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A törvényszék 2018. március 20-án megszüntette a vádlott előzetes letartóztatását, mivel képviselő-jelöltként indult az országgyűlési választáson, és az eljárás a vádlott mentelmi joga miatt nem volt folytatható vele szemben. A választások után a büntetőeljárás újra indult, és 2018. május 28-án ismét elrendelte a bíróság a vádlott letartóztatását.

Határozatában arra hivatkozott, hogy az eljárás lefolytatása az előzetes letartóztatásnál kisebb korlátozással járó más kényszerintézkedéssel, így sem házi őrizettel, sem lakhelyelhagyási tilalommal nem biztosítható. A Debreceni Ítélőtábla az elsőfokú bíróság döntését a helyes indokai alapján, helybenhagyta.

A törvényszék azonban alig egy hónappal később a vádlott és védőjének kérelme alapján óvadék letételét engedélyezte, amelynek összegét 5 millió forintban állapította meg. Úgy határozott, hogy az óvadék befizetése után a vádlott előzetes letartóztatását megszünteti, helyette elektronikus nyomkövető alkalmazása mellett bűnügyi felügyeletét, valamint a sértettől és tanúktól való távoltartását rendelte el. Lakóhelyét pedig csak a bíróság engedélyével hagyhatja el.

Az ügyészség a határozat ellen a vádlott letartóztatásának további fenntartása céljából fellebbezett. A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a törvényszék döntése a vádlott ellen emelt vád, valamint a vádlotti személyiség és magatartás ismeretében nem következetes.

A fellebbviteli főügyészség véleménye szerint a vádlott az 5 millió forint óvadék esetleges elveszítésével valódi kockázatot nem vállal. Bűnössége megállapításának esetén ugyanis a bírói gyakorlat szerint igen súlyos fegyházbüntetés kiszabásával kell számolnia. Ehhez viszonyítva az óvadék összege rendkívül alacsony, és a szökés veszélyét nem szünteti meg.  A fellebbviteli főügyészség álláspontja szerint a büntetőügy sajátosságaira figyelemmel óvadék alkalmazásának nincs törvényes indoka.  Az ügyben másodfokon a Debreceni Ítélőtábla dönt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik