Belföld

Óvodaháború Pásztón, játék 225 kisgyerekkel

Vezető nélkül vágnak a nevelési évnek. Egy olyan jelölt vezetői pályázatát utasították el, akinek fizették a képzését, hogy vezető legyen.

Az Index ír arról a furcsa történetről, amely szerint Pásztó kinevelt magának egy óvodavezetőt, majd kinevezése előtt ejtette. Zagyi Edit volt az egyetlen alkalmas jelölt a helyi egyesített óvoda élére.  Mivel helyettese nyugdíjba vonul, a hamarosan induló nevelési évnek a 225 gyerekkel, vezető nélkül vágnak neki a tagintézmények dolgozói.

Zagyi Editet tavaly áprilisban nevezték ki az egyesített intézmény élére, megbízottként. Megbízását többször meghosszabbították, és mivel a jogszabályok közoktatási vezetői végzettséget is előírnak be is iskolázták, kétéves posztgraduális képzését fizették. A június 18-i határidőig egyedül ő pályázott.

Az igazgatónőnek mégis rossz előérzete volt, szemére vetették, hogy „Dömsödi embere”, pedig ő mindig  Fidesz-szavazó volt. Sohasem politizált, jól együtt tudott dolgozni Dömsödivel, aki annak dacára támogatta pályázatát, hogy hangos vitáik is voltak.

A rendkívüli testületi ülésen derült ki, 12 dolgozó levélben kérte, csak egy évre nevezzék ki, hogy bizonyítsa rátermettségét. A fideszes képviselők hajlottak is volna erre, ám Zagyi Edit felhívta a figyelmüket, ez törvénysértő lenne.

Végül hárman támogatták a  kinevezését, egy képviselő ellene szavazott, hárman tartózkodtak, azaz elutasították pályázatát.

A testületi ülésen nem tudtak szakmai kifogást találni, viszont elhangzott, hogy egy másik dolgozó éppen most végzi a közoktatási vezetői képzést, a kinevezés lerövidítésével jövőre akár ő is lehetne az óvodavezető.

Bár Dömsödi Gábor többször jelezte, nem pártpolitikai, hanem szakmai alapon kellene dönteni, de a képviselők nem tágítottak.  Farkas Attila, aki a vasárnapi időközi választáson a Fidesz színeiben indul a polgármesterségért, azt mondta, az egyetlen alkalmas jelölt kinevezését nem politikai alapon akadályozták meg.

Ő nem volt jelen a rendkívüli ülésen, de tájékozódott az ügyben.

A levelet író óvodai dolgozók különböző pártállású emberek, ebből egyedül Dömsödi Gábor polgármester próbált meg politikát csinálni.

Szerinte a fideszes képviselők úgy érzékelték, az óvodában komoly feszültségek vannak. Attól tartottak, ha Zagyi Editet kinevezik öt évre, többen távoznak az óvodából, nehéz lesz új embereket találni.

Zagyi Edit csalódott, mert ő volt az egyetlen hivatalos pályázó, és úgy utasították el, hogy szakmai kifogást nem tudtak felhozni ellene. Ő csak augusztus 15-éig megbízott vezető, helyettese éppen nyugdíjba vonul, vezető híján a kormányhivatal be is zárathatná az óvodát.

Farkas Attila szerint az intézmény nem lehetetlenül el, a vezetési válság megoldásához csak az SZMSZ-t kell módosítani, lehetővé kell tenni, az általános helyettes helyettese lehessen az intézmény megbízott vezetője. Érdemes várni, a vasárnapi választás után az új képviselő-testület új pályázatot ír ki, de arról szó sincs, hogy a helyet fenn akarnák tartani bárkinek.

A testületi ülés felvételét Dömsödi Gábor a Youtube-on, a humor kategóriában, osztotta meg.

Dömsödi Gábor függetlenként újrázna Pásztón 
Egyik kihívója a volt alpolgármester, aki éppen miatta mondott le. 

Kiemelt kép: youtube

Ajánlott videó

Olvasói sztorik