Belföld

Vajúdó anya vakította meg fél szemére a szülésznőt

A kórház szerint ez nem munkahelyi baleset, így nem fizet kártérítést volt dolgozójának.

Az egyik szemére megvakult az a Borsod megyei szülésznő, akit szülés közben véletlenül megrúgott egy vajúdó nő. A kórház szerint ez nem munkahelyi baleset, így kártérítést sem fizetnek neki. Pedig negyven évig az intézményben dolgozott, imádta a szakmáját, és nyugdíj mellett is vissza akart menni, de erre már nincs lehetősége – írja a Blikk.

A szülésznő elmondta: úgy hagyott fel a szakmájával, hogy egyik nap még szülést vezetett, a másik nap már műtötték. Bár a rúgás után nagy fájdalmai voltak, még rendben levezette a szülést. A műtét viszont nem segített rajta, levált a retinája, bal szemével már nem lát. Ez a mindennapjait is megnehezíti.

Ügyvédet fogadott, akivel megpróbálják elérni, hogy munkahelyi balesetnek minősítsék a történteket. A szülésznő szempontjából ugyanis munkahelyi feladat ellátása közben sérült meg, mindeddig azonban nem sikerült egyezségre jutnia korábbi munkahelyével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik