Belföld
Budapest, 2018. március 7.
Tûzoltók egy soroksári ezer négyzetméter alapterületû, ötszintes raktárépületnél, amely kigyulladt 2018. március 7-én.
MTI Fotó: Mihádák Zoltán

Tűzoltók: Maradjon fenn a túlórák kifizetésének rendszere

D. Kovács Ildikó
D. Kovács Ildikó

újságíró. 2018. 08. 08. 18:00

A Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete (HTFSZ) arra kéri a Belügyminisztériumot: kezdeményezze az Országgyűlésben a szolgálati törvény módosítását, annak érdekében, hogy 2019. január 1. után is kifizethetőek legyen a túlórák a tűzoltók számára – mondta az érdekvédelmi szervezet elnöke szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

Salamon Lajos emlékeztetett arra, hogy a jogszabály szerint a jövő év elejétől a túlórákat már csak szabadidővel válthatnák meg a tűzoltók. Ez azonban a jelenleg is égető létszámhiány miatt a lakosság biztonságának, a tűz- és kárelhárítás hatékonyságának rovására menne.

Az lehetne a megoldás, hogy a parlamenti ciklus végéig halasszák el az intézkedés végrehajtását, mert attól tartanak, az csak a jelenlegi minimális szolgálati létszám csökkentése mellett valósítható meg.

Az intézkedés átlagosan 15 százalékos jövedelemcsökkenést jelentene az állománynál, ami gyengítené a pálya vonzerejét. Annál is inkább, mert jelenleg plusz ezer ember kellene a tűzoltóság zökkenőmentes működéséhez.

Salamon Lajos azt is kifogásolta, hogy az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) annak ellenére nem egyeztet az életpályamodell megvalósításáról a szakszervezettel, hogy a Belügyminisztérium azt kérte, egyeztetett állásponttal érkezzenek a Belügyi Érdekegyeztető Tanács ülésére.

Vidó Attila, a HTFSZ alelnöke elmondta,

az idén fordul elő először, hogy az OKF nem támogatja az immár 12 éve megszakítás nélkül megrendezett emlékezés napját. A Tűzoltókért Alapítvány rendezvényén a hivatásuk teljesítése közben életüket áldozó tűzoltókra emlékeznek szerdán, annak a napnak az évfordulóján,  amelyen a budapesti műszaki egyetemen pusztító tűz oltása közben meghalt három kollégájuk.

Levélben kérték az OKF vezetését, hogy biztosítsanak áramellátást a megemlékezés megtartásához, illetve azt szerették volna, ha a tűzoltólaktanyákban 17 órakor megszólalnak a szirénák. Az OKF elutasította a kérést.

(MTI)

Kiemelt kép: MTI/Mihádák Zoltán

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

View of the Cerro Azul, in the Serrania La Lindosa -which had been declared Protected Archaeological Site of Colombia last May- in the Amazonian jungle department of Guaviare, Colombia, on July 2, 2018. 
Both the Serranias of Chiribiquete and La Lindosa had been closed to outsiders for many years during the armed conflict and are now opening up to scientific research.  / AFP PHOTO / Diana Sanchez

Egy lépésre vagyunk az összeomlástól

Kommentek

Passerbys cross a street in the city centre of Cottbus, Germany, 23 January 2018. Cottbus is becoming the scene of ugly attacks between Germans and foreigners. The rage is let out in the nice corners of Cottbus, not in the areas dominated by prefabricated buildings. Photo: Patrick Pleul/dpa-Zentralbild/ZB
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.