Belföld

Indoklás nélkül utasították el a szülők és tanárok által támogatott debreceni igazgató pályázatát

Ketten pályáztak a Debreceni Ady Endre Gimnázium igazgatói posztjára, Türk László, fideszes önkormányzati képviselő és Rózsavölgyi Gábor, aki 32 éve itt tanít, és 2002 óta igazgató. A 444 cikke szerint azt még nem lehet tudni, hogy ki nyert, de az már biztos, hogy ki nem:

Rózsavölgyi Gábornak ugyanis egy nemmel elutasították pályázatát.

Pedig a nevelőtestület tagjai közül 62-ből 61-en támogatták vezetői programját. Türk elképzeléseit viszont 56/6 arányban leszavazták.Rózsavölgyi pályázatát a Szülői Választmány nyílt szavazással, ellenszavazat és tartózkodás nélkül támogatta, Türké viszont csak 3 igent kapott, 27 nem és 1 tartózkodás mellett. A Diákönkormányzat is egyhangúlag a Rózsavölgyi elképzeléseit támogatta, Türk egyetlen igent sem kapott.

Ezek után az oktatási államtitkár mindenféle indoklás nélkül elutasította Rózsavölgyi pályázatát, írja a 444. Tavaly egyébként már sejteni lehetett, hogy Rózsavölgyi helyére új embert képzelnek el az igazgatói székben, mert akkor váratlanul csak egy évre kapott kinevezést. A tankerület és az EMMI egyelőre nem válaszolt a lapnak, miért döntöttek úgy, hogy ilyen egyértelmű támogatás mellett sem támogatják a korábbi igazgató kinevezését.

Mivel az iskolai honlapon csak az elutasítás olvasható, egyelőre nem derült ki, hogy Türk pályázatát elfogadták-e, vagy esetleg érvénytelen lett az eljárás. Türk egyébként történelemtanár, aki soha nem tanított az Adyban, sőt középiskolában sem. Neve viszont ismerős lehet az olvasóknak, tavaly májusban ugyanis emlékezetes videóban szerepelt. Debrecen 6-os számú választókerületben ekkor tartottak időközi választást. A legtöbb szavazatot, 926-ot a Fidesz-KDNP jelöltje, vagyis Türk László kapta, akinek megadatott az, hogy telefonon, kihangosítva, jobbján Kósa Lajossal beszélhetett Orbán Viktor miniszterelnökkel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik