A gyerekek épp vajas, kolbászos kenyeret reggeliznek, amikor megérkezünk a pótnagymamák ingyenes gyerektáborába a Csongrád megyei kisváros, Makó régi tűzoltóságának épületébe. Margó, Mária és Erzsébet csak három a tíz nagymama közül, akik annak szentelték a nyarukat, hogy pótnagymamái legyenek a helyi rászoruló gyerekeknek.
Bakacsi Pálné, vagy ahogy a városban mindenki hívja, Margó néni már hat éve is fánkot sütött a rászoruló gyerekeknek, majd két évvel később az unokája találta ki, hogy akár tábort is szervezhetne nekik. „Mama, annyi gyerek van, és annyi nagymama. Miért nem csináltok ingyenes gyerektábort?” – meséli nevetve Margó, aki aztán felkereste az összes makói iskola igazgatóját, hogy küldjenek iskolánként húsz, összesen száz alsós, rászoruló gyereket a pótnagymamák táborába. Az iskolaigazgatók a tanárok segítségével választották ki azokat a gyerekeket, akikről tudták, hogy nem engedhetnének meg maguknak ilyesmit.
A táborban szinte mindent adományként kaptak: a helyet és az ebédet az önkormányzat állja, a helyi hentestől kapnak vajat és kolbászt, a zöldségestől dinnyét, a piacról lángost, a nagyobb boltoktól pedig az édességet. A helyi vállalkozók szívesen segítenek Margónak, aki 46 éven át vendéglátósként dolgozott, így jól ismerik a városban. Mindig szeretett segíteni az embereken, márciusban például 650 adag gulyást főzött a szegényeknek. Tavaly meg is választották az év emberének, a polgármester azt mondta Margónak, hogy még ő sem tudta volna így megszervezni ezt a tábort.
Reggel hatkor már kész a tea
A táborozók, mintha csak a nagymamájuknál töltenék a szünidőt, rengeteg édességet esznek és egész nap játszanak, amit csak néhány rövid program szakít meg. A reggeli után játékidő következik, a 22 gyerek azonnal szétszéled, a pótnagymamák pedig a reggeli maradványait kezdik eltakarítani. A legnépszerűbb játék a trambulin, amit egy alapítvány ajánlott fel a tábornak, itt állandó sorok alakulnak ki, ugyanis csak hat gyerek ugrálhat egyszerre. Aki nem trambulinozik, az vagy focizik az udvaron, vagy a hangárban társasozik. A pótnagymamák állítják, hogy a gyerekek között nincs rossz gyerek, maximum eleven. Amíg Margó és Mária rendet raknak a konyhában, addig Erzsébet felügyeli a gyerekeket, akik egymás után szaladnak hozzá könyörögve, hogy ők is felmehessenek a trambulinra.
A tábor minden nap reggel nyolctól háromig tart, de Szamejev Ferencné, vagyis Marika néni reggel hatkor érkezik, hogy megfőzze a 12 liter teát, aminek így bőven van ideje kihűlni, mire megérkeznek a gyerekek. Mária 73 éves, nyugdíjas, de azt mondja, ő nem az az otthon ülős, kesergős típus. Margót már régóta ismeri, négy évvel ezelőtt ő kérte meg, hogy jöjjön segíteni a táborba, azóta minden nyáron itt van.
Boldogan jöttem, mert az unokáim részben itthon, részben külföldön élnek, és ez egy kicsit pótolja őket. Szeretek pörögni, segíteni. Most üljek otthon? Nem, az nem az én stílusom. Olyan boldog vagyok, amikor jönnek, kiabálnak az utcán, hogy ‘Marika néni!’. Ennél nagyobb fizetség, elismerés nem kell
– mondja Mária a könnyeivel küszködve. A többi pótnagymamához hasonlóan a gyerekek őt is mamának szólítják, de arra azért figyelnek, hogy egyik gyerekhez se kötődjenek túlságosan, mert sokszor így is nehéz a búcsú a hétvégén.
A legtöbb pótnagymama Margó baráti köréből és a nyugdíjas klubból kerül a táborba, de Fekete Józsefné Erzsébetnek például a fia hívta fel a figyelmét a táborra. Erzsébet is nyugdíjaskorú, de még mindig félmunkaidőben dolgozik asszisztensként a fürdő orvosánál. Mivel négy lányunokája van, szívesen vállalta, hogy besegít a szervezésbe.
Legalább otthon is tudnak vacsorázni
A gyerekeket délelőtt és délután különböző programokkal szórakoztatják, ezek a programok is mind felajánlások. Ott jártunkkor épp a rendőrök és a mentősök tartottak előadást arról, hogyan kerülhetők el a balesetek a nyári szünetben. A gyerekek kérdéseket is kaptak a rendőröktől és mentősöktől, amire ha nem tudtak rögtön felelni, akkor Margó kézjelekkel mutogatta a megoldást az előadók háta mögött. Az előadás végén kipróbálhatták az újraélesztést, és a rendőrautót is megnézhették.
De volt már kalácsfonás is, amikor a nagymamák meggyúrták a tésztát, a gyerekek pedig kis kalácsokat formáltak belőle, megsütötték, a maradékot pedig haza is vihették. Tanultak foltvarrást, horgolást, hímzést, az egyik nap még egy különleges tornán is részt vettek, amibe a nagymamák is becsatlakoztak. A legnagyobb slágerprogram Molly, a segítő kutya volt, akit a helyi állateledelbolt tulajdonosa hozott el, hogy egy kis bemutatót tartson.
Azt szerettem volna, hogy foglalkozzon velük valaki, de ne vegyük el teljesen az idejüket. Itt iskolai dolgokról nem lehet szó, itt csak a játék és a gyerek van középpontban
– mondja Margó, akit a folyamatos rohangálás és szervezkedés miatt alig tudunk elcsípni egy-egy szóra.
A gyerekeket nehéz kizökkenteni játék közben, de azért két ugrálás között elmondják, hogy nagyon élvezik az egész tábort, szeretnek itt lenni, egyedül az ebédidő nem olyan jó, mert szerintük az túl unalmas.
Azon túl, hogy a pótnagymamák tábora ingyenes, az igazán rászoruló gyerekek sosem térnek haza üres kézzel. A tábor megnyitása előtt a nagymamák ruhákat gyűjtöttek, Margó pedig arra is figyel, hogy a sok felajánlott étel ne menjen kárba. Erzsébet szerint “Margó tudja, hogy melyik gyereknek milyen a háttere, ha marad gyümölcs vagy kalács, egy kis kenyér, akkor annak adja oda, aki rászorul. Ilyenkor a gyerekek örülnek, hogy otthon is tudnak vacsorázni”.
