Belföld

A Tankcsapda is fellép a háromnapos augusztus 20-i rendezvényen

Idén három napon keresztül tartanak az augusztus 20-ai nemzeti ünnep központi rendezvényei – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő kedden Budapesten.

A Magyar Ízek Utcája már augusztus 18-án, szombaton megnyílik, és a hosszú hétvége mindhárom napján várja a látogatókat. Szintén mindhárom nap lesznek koncertek. Mások mellett a Tankcsapda is fellép majd a Gellért-szobornál.

Az ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs már hétfőn megkezdte működését.

A nemzeti ünnep szervezését idén a Miniszterelnöki Kabinetiroda koordinálja. Fő felelőse, egyben az operatív törzs vezetője Kovács Zoltán kormányszóvivő, aki kiemelte:

olyan időket élünk, amikor az államiságunk, nemzeti identitásunk, a nemzethez tartozás megélése és annak hangsúlyozása fontosabb, mint az elmúlt évtizedekben bármikor.

Mint megjegyezte, az elmúlt néhány év újabb kihívásokkal szembesítette az országot, olyan erőkkel kerültünk szembe, amelyeknek a nemzet, a nemzethez tartozás kevesebbet jelent, mint a magyaroknak.

Kovács Zoltán azt hangsúlyozta, augusztus 20. a legnépszerűbb ünnep. A központi rendezvényekre minden évben több százezren látogatnak ki, az ünnepi tűzijátékot mintegy félmillióan szokták követni a helyszínről, tette hozzá a kormányszóvivő.

Idén több mint 21 ezer effektet lőnek majd fel augusztus 20-án este. A tűzijátékot a Lánchíd és a Margit híd közötti szakaszon, valamint a Margit hídon ajánlják megtekinteni. A szervezők és a biztonságért felelős szervek folyamatosan zártláncú összeköttetéssel kommunikálhatnak egymással, szükség esetén a tűzijáték egy gombnyomással leállítható.

A zenei aláfestést Szarka Tamás műve adja majd. A tűzijátékban megjelennek majd a nemzeti színek és az arany.

Kovács Zoltán kormányszóvivő azt mondta, a tűzijátékra meglepetéssel is készülnek majd. Jelezte, hogy az idén az Olimpia parkból fogyatékossággal élők tekinthetik meg az esti tűzijátékot.

Augusztus 20-án a programok idén is a hagyományoknak megfelelően a Parlament előtti Kossuth Lajos téren kezdődnek, ahol katonai tiszteletadás mellett felvonják a nemzeti lobogót. Ezt követi a honvédtisztjelöltek avatása, amelyen beszédet mond Áder János köztársasági elnök.

Emellett idén is lesz hagyományos ünnepi szentmise és körmenet, a budai Várban tartják a mesterségek ünnepét. Augusztus 20-án a programokat szokás szerint az esti ünnepi tűzijáték zárja majd.

(MTI, kiemelt kép: MTI Fotó/Veres Nándor)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik