Belföld

Ha 2-4 évig lakna valahol, akkor már érdemes lakást venni bérlés helyett

Az egyetemisták körében népszerű számos budapesti kerületben már 2-4 év közötti tartózkodás esetén jobban megérheti lakást vásárolni, mint bérelni – derül ki a Magyar Hírlap pénteki cikkéből, amely az úgynevezett Takarék Index friss elemzését idézte.

A bérleti díjak, a lakásárak és a tartózkodás tervezett időtartama alapján kiszámítható az úgynevezett fedezeti időtáv, amely megmutatja, legalább mennyi időt kell az adott otthonban eltölteni ahhoz, hogy érdemes legyen megvásárolni, nem pedig bérelni.

A fedezeti időtávok az Index készítői által vizsgált budapesti körzetekben 1,5-9 év közöttiek. Legtovább az V. és a VI. kerületben kell élni ahhoz, hogy a bérlés helyett megérje a vásárlás. Az egyetemisták körében népszerűbb többi kerületben, a VII., VIII., IX., XIII. és XIV. kerületben azonban már 2-4 év közötti időtávon felmerülhet a vásárlás.

A Takarék Csoport felméréséből az is kiderült, hogy a fővárosi egyetemek közelében tavaly 384-570 ezer forint közötti négyzetméterárakat kellett fizetni. Egy 40 négyzetméteres lakás 15-22 millió forint közötti összegbe került.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik