Belföld

Budapesti hajsza: jogosítvány nélkül, illegális taxival menekült a drogos férfi a rendőrök elől

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy 25 éves férfi ellen, aki 2016 nyarán egy taxival menekült a rendőrök elől Budapesten. A vádirat szerint a férfi ellen dél körül kezdődött a hajsza, aki sem vezetői engedéllyel, sem taxiengedéllyel nem rendelkezett, korábban pedig kábítószert fogyasztott. Igaz ez az ügyészség szerint nem befolyásolta a vezetésben, bódultságot nem eredményezett nála.

A járőrök a vádlottat Józsefvárosban akarták igazoltatni, és az intézkedés céljából szolgálati gépkocsijuk hang- és fényjelzését együttesen használták. A vádlott a jelzés ellenére nem állt meg, kivonta magát a rendőri intézkedés alól, és a gépkocsijával menekülni kezdett. Több utcán keresztül az Üllői útra kanyarodott, miközben az őt üldöző rendőrök a szolgálati jármű kihangosítóján keresztül többször felszólították a megállásra.

Menekülés közben a vádlott számos közlekedési szabályt megszegett, így áthaladt záróvonalon, piros lámpán, áthajtott a szemközti sávba és a forgalommal szemben közlekedett, felhajtott a járdára, ahol a gyalogosoknak félre kellett ugraniuk azért, hogy a vádlott ne üsse el őket.

A vádlott a menekülés során több autót is megrongált; egyik kanyarodása során összeütközött egy szabályosan közlekedő tehergépkocsival, majd megállás nélkül továbbhaladt, ezt követően pedig a Szabadság híd előtt egy szabálytalan előzés közben két másik gépkocsinak is nekiütközött. A férfi szándékos és súlyos közlekedési szabálysértéseivel közvetlenül veszélyeztette több járművezető és gyalogos testi épségét is.

Az ámokfutó végül az I. kerület, Várkert rakparton elvesztette az uralmát a jármű felett és a szalagkorlátnak ütközött.
Az ügyészség a jelenleg más ügyben jogerős szabadságvesztést töltő férfival szemben többrendbeli közúti veszélyeztetés bűntette, valamint rongálás vétsége miatt nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra. A büntetési tétel felső határa négy és fél évig terjedő szabadságvesztés.

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik