Belföld

A még meg sem épült börtönökbe kiképzett őrök majdnem fele már le is szerelt

Hatalmas kudarc a kormány börtönépítési programja: a nagy börtönépítési láz miatt beiskolázott összesen 667 – főként felügyelőnek jelentkező – munkavállaló 41 százaléka már leszerelt, közülük mindössze 393-an dolgoznak ma is a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) kötelékében – értesült a Magyar Hang.

A leszerelők jelentős aránya azért is lehet fájó a BVOP-nak, mert a 667 beiskolázott közé a legalkalmasabbak kerültek; 6700 jelentkező közül választották ki őket. A 220 ezres fizetéssel, cafetériával és stabil munkahellyel kecsegtetett munkavállalók és a BVOP mellett azonban az adófizetők is rosszul jártak.

Ugyanis, személyenként 184 ezer forintba került egy dolgozó kitanítása, vagyis a leszerelteknek csak a képzésére 50 millió forintot költött az állam.

A jelentős lemorzsolódás nem meglepetés: egyetlen börtön építésén sem dolgoznak a nyolc – Békésre, Csengerbe, Hevesre, Kemecsére, Komádiba, Komlóra, Kunmadarasra és Ózdra tervezett – intézményből, ahol a dolgozók alkalmazásba álltak volna. Pedig két éve még azt tervezték, az első intézetekbe már idén, a többibe pedig jövőre beköltözhetnek az elítéltek.

Ezért a programot nemzetgazdaságilag kiemeltté nyilvánították. Ennek dacára is eredménytelen lett mind a két tervezésre és építésre kiírt közbeszerzési eljárás. A pénzügyi keretet ugyanis jócskán alultervezték. Az ezer férőhelyes kunmadarasit 7,9 milliárd forintból, a többi ötszáz férőhelyes börtönt pedig 3,9 milliárdból kellett volna kihozni, de ezeknél jóval drágább ajánlatok érkeztek.

Kiemelt kép: MTI/Bruzák Noémi

Ajánlott videó

Olvasói sztorik