Belföld

A TEK fogott el egy rendőrt Kunszentmiklóson

A baon.hu egyik olvasója arról számolt be a napokban, hogy Kunszentmiklóson a TEK segítségével fogtak el egy rendőrt.

A lap az üggyel kapcsolatban megkereste a rendőrséget, de mivel egy rendőrrel szemben történt intézkedés, ők nem adhatnak semmilyen tájékoztatást, így a nyomozást lefolytató Központi Nyomozó Főügyészséghez irányítottak minket.

Érdeklődésükre dr. Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) helyettes szóvivője elmondta, üzletszerűen elkövetett teljesítményfokozó szerrel visszaélés bűntette és más bűncselekmény miatt folytat nyomozást egy rendőr ellen a KNYF Szegedi Regionális Osztálya.

Az ügyészség 2018. július 13-án társszervek igénybevételével, több helyszínen, összehangolt nyomozati cselekményeket hajtott végre, amelyek keretében kutatásra, lefoglalásra és kihallgatásokra került sor

– közölte a helyettes szóvivő.

A gyanúsított nem áll kényszerintézkedés hatálya alatt, a nyomozás érdekeire való tekintettel azonban bővebb információkat nem mondhatott az ügyről.

Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: MTI/Lakatos Péter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik