Belföld
Debrecen, 2018. június 15.
Végzett hallgatók magasba dobják sapkáikat a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar diplomaosztó ünnepségének végén az egyetem díszudvarán 2018. június 15-én. A következõ hetekben az intézmény tizennégy karának 3600 végzõs hallgatója veheti át oklevelét.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A hallgatók harmada tartja el magát tanulás mellett

24.hu
24.hu

2018. 07. 19. 06:26

A felsőoktatásban tanulók fele a családtól kapja bevételének nagyobb részét, körülbelül harmaduk döntően saját keresetére támaszkodik – olvasható a Világgazdaság című napilap csütörtöki számában.

A lap az Oktatási Hivatal Felsőoktatási elemzési jelentése alapján azt írta, hogy a szüleikkel élő diákoknak 85 ezer, a kollégiumban élőknek pedig 73 ezer forint kiadásuk van havonta. A gazdaságtudományi hallgatók 31 százaléka megélhetési költségeinek fedezése érdekében dolgozik a tanulás mellett, a többi területen tanuló diák esetében a dolgozni kényszerülők aránya tíz százalékkal magasabb.

A cikk szerint a saját kereset a gazdasági képzésben részt vevő tanulókra, a családi jövedelemtől való függés pedig a felsőoktatás többi képzésében részt vevő hallgatóra jellemzőbb. A felmérés rámutat arra is, hogy a gazdaságtudományi hallgatók jobb anyagi körülmények közül érkeznek és jobbak a kilátásaik is: első nettó keresetük átlagosan 248 ezer forint, miközben a többi diplomás átlagban 226 ezer forintot kap.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

NEW YORK, NY - JUNE 10:  Robert De Niro speaks onstage during the 72nd Annual Tony Awards at Radio City Music Hall on June 10, 2018 in New York City.  (Photo by Theo Wargo/Getty Images for Tony Awards Productions)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.