Belföld

New York-i főkonzul lesz a magyar hírszerzés volt főnöke

Az Informácios Hivatal (IH), azaz a magyar hírszerzés nemrég leváltott vezetője, Pásztor István diplomáciai pályára lép és New Yorkban lesz főkonzul,  írja az Index. 

A főkonzuli pozíciót eddig betöltő Kumin Ferenc is marad az észak-amerikai kontinensen, Ottawában folytatja nagykövetként.

Június végén a Magyar Közlönyben megjelentek szerint Pásztort Szijjártó Péter külügyminiszter kezdeményezésére mentette fel Orbán Viktor miniszterelnök, miután az IH hosszú évek után a Miniszterelnökségtől visszakerült a külügy (immár Külgazdasági- és Külügyminisztérium) felügyelete alá.

Pásztor István dandártábornok 2012-től 2018-ig vezette a Lázár János Miniszterelnöksége alá rendelt hírszerzést, korábban a katonai elhárításnál szolgált. Az Index szerint Lázár a 2012-es kinevezéskor Pásztorral kapcsolatban azt hangsúlyozta, szempont volt a kiválasztásánál, hogy már a rendszerváltozás után kezdte titkosszolgálati karrierjét.

A lap azt is leírja, hogy az egykori IH-főigazgatók diplomáciai pályára lépése megszokott a rendszerváltás utáni Magyarországon. A volt főigazgatók közül Czukor József (2002-2004) később ljubljanai majd berlini nagykövet is volt, Hetesy Zsolt (2007-2010) a magyar ENSZ-képviseletnél lett első beosztott, illetve jelenleg Washingtonban tölti be ezt a posztot, Pető Tibor (1998-2002, 2010-2012) pedig Prága után tavaly Pozsonyban lett nagykövet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik