Belföld

Sima Fidesz-győzelem Józsefvárosban

A szavazatok 62 százalékának megszerzésével Sára Botond eddigi alpolgármester, a Fidesz-KDNP jelöltje a józsefvárosi időközi polgármester-választást. Győri Péter független jelölt, aki mögé az ellenzék egységesen felsorakozott, a voksok 37 százalékát kapta meg.  A részvétel rendkívül alacsony volt, mindössze a választásra jogosultak 23 százaléka ment el ikszelni.

A VIII. kerületben azért kell választást tartani, mert Kocsis Máté, a kerület korábbi vezetője egyéni országgyűlési mandátumot szerzett, így lemondott polgármesteri posztjáról, s parlamenti képviselőként folytatta munkáját.

A 24.hu kétrészes videóban mutatta be a kerületet, illetve azt a jelöltet, amely vállalta, hogy megszólal:

A nyolcadik kerület már nem a bűn, legfeljebb a szegénység városrésze
Vasárnap polgármestert választ a VIII. kerület. A városrész múltjáról és jövőjéről helyi lakosokkal, vállalkozókkal beszélgettünk. Megkerestük az időközi választás két legesélyesebb jelöltjét is, érdemben azonban csak egyikük, a baloldal által támogatott Győri Péter nyilatkozott.
„Az emberek nem fideszes, hanem saját Józsefvárost akarnak”
A VIII. kerületről és az önkormányzati választásokról szóló videó orozatunk második része.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik