Belföld

Újabb politikus hagyja ott az LMP-t

Kilép az LMP-ből Ábrahám Júlia, a párt volt elnökségi tagja. A politikus a Népszavának jelentette be döntését, amelyet azzal indokolt, hogy

vállalhatatlan számára a továbbiakban az LMP.

Az egészségügyi kabinet vezetője a Facebookon azt is hozzátette, hogy az LMP nem érti a rendszerrel elégedetlen, az ellenzékben csalódott választókat és nem látja tragikusnak az orbáni zsákutcát sem.

Eljött az idő, hogy én is elbúcsúzzak az LMP-től és kilépjek a pártból. Tiszta a lelkiismeretem, a lehetőségeimhez…

Közzétette: Ábrahám Júlia – 2018. július 1., vasárnap

A Népszava emlékeztet, hogy a pártban fegyelmi eljárások indultak azokkal szemben, akik visszaléptek valamelyik ellenzéki párt indulójának javára. Ábrahám ellen is eljárás indult, első fokon felmentették, másodfokú tárgyalás pedig tagságának megszűnése miatt nem lesz.

Ábrahám korábban arról beszélt, hogy az LMP-ben két irány van:

Én azokhoz tartozom, akik szerint mindent meg kell tenni az Orbán-kormány leváltásáért, az ökopolitikai képviselete is ezen keresztül lehetséges. Míg a másik oldal azt mondja: az ökopolitikát minden körülmény között képviselni kell, a kormányváltás pedig nyilván fontos, de másodlagos szempont.

Kiemelt kép: 24.hu/Vadnai Szabolcs

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik