Belföld
Budapest, 2018. január 15.
Új mentõautók az Országos Mentõszolgálatnál 2017. január 15-én. Az emberi erõforrások minisztere húsz új mentõautót adott át a szolgálatnak és bejelentette, hogy ebben az évben újabb 117 mentõt szerez be a kormányzat. 
MTI Fotó: Bruzák Noémi

Átlátszó: Létszámstopot vezettek be a mentőknél

D. Kovács Ildikó
D. Kovács Ildikó

újságíró. 2018. 07. 02. 10:30

Június 21-től létszámstopot vezetett be az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a tárcához tartozó számos közintézménynél, így a mentőknél, a múzeumoknál és a színházaknál is – írja az Átlátszó, egy, az érintettekhez érkezett e-mailre hivatkozva.

A hírportál úgy tudja, hogy az Emmi személyügyi főosztályvezetője levélben kért június 20-i létszámadatokat, egyben azt is írta:

Tájékoztatom, hogy 2018. június 21. napjával létszámstop kerül elrendelésre, ennek megfelelően 2018. június 21. napját követően új, foglalkoztatásra irányuló jogviszony nem létesíthető a létszámstop feloldásáig. A tilalom kiterjed a már folyamatban lévő ügyekre is.

A címzettek között szerepelt az Oktatási Hivatal, az Országos Mentőszolgálat, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ, a Ludwig Múzeum és a Szépművészeti Múzeum, az Opera és az Operett, az Országos Széchenyi Könyvtár vagy a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért.

A lap megkereste a tárcát is, ám az egyelőre nem válaszolt.

Kiemelt kép: MTI/Bruzák Noémi

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.