Belföld

Így tudod biztonságossá tenni a géped öt egyszerű lépésben

Manapság már nemcsak azért érdemes tenni, hogy a lakásunk/házunk ne legyen könnyű préda a betörőknek, de a számítógépeinket is védeni kell az illetéktelen behatolók ellen. Mindez elsőre szakembert igénylő feladatnak tűnhet, valójában viszont néhány okos lépéssel könnyedén megelőzhetjük a sokszor szimplán könnyelműségből bekövetkező bajt.

#1: JELSZÓVAL VÉDD A GÉPEDET

A lehető legkézenfekvőbb szabály, sokan mégsem foglalkoznak vele: állítsunk be jelszót a gépünkre. Ez tényleg csak alap szintű védelem, de már az is simán elriaszthatja a próbálkozókat, ha van egy jelszavunk, amit minden indításkor, és a gép lezárását követően be kell pötyögni – így akkor sem lehet hozzáférni a programjainkhoz és adatainkhoz, ha magára hagyjuk a készülékünket.

Laptopon és asztali gépen egyaránt érdemes alkalmazni (minden operációs rendszer alaptulajdonsága ez), és aranyszabály, hogy semmiképp ne használjunk egyszerű jelszavakat. Figyelem, a háziállatok nevei és a születési dátumok külön-külön és kombinálva sem számítanak erős védelemnek – ha nincs saját ötletünk érdemes egy random generátort használni, ami garantáltan erős megoldást fog nekünk javasolni.

#2: REJTSD EL A WIFID

A számítógépünkön található információk nemcsak akkor kerülhetnek veszélybe, ha valaki közel férkőzik a masinához, de manapság a megfelelő ismeretek birtokában vezeték nélküli hálózaton keresztül is könnyedén meg lehet támadni a különböző technikai eszközöket. Remélhetőleg azt mondani sem kell, hogy az otthoni wifit nem szabad nyilvánosra állítani, itt is érdemes erős jelszót használni (de nem ugyanazt, mint a gépünkhöz), a legjobb viszont az, ha rajtunk kívül senki nem is tud a vezeték nélküli hálózatunk létezéséről.

Ennek a beállítása nem ördöngösség, csupán be kell lépni a router menüjébe és kiválasztani, hogy az eszköz rejtse el az SSID-t. Ha ezt megtesszük, csak az tud csatlakozni a hálózatunkra, aki tudja a wifink pontos nevét – amit szintén érdemes a beüzemelés után azonnal megváltoztatni, a router admin felületének jelszavával együtt.

#3: GONDOSKODJ VÉDELEMRŐL

A gépet ellophatják, a wifi is megbütykölhető, ám még ezeknek sem kell megtörténnie ahhoz, hogy illetéktelenek hozzáférhessenek a gépünkhöz, esetleg átvegyék felette az irányítást. Elég felmenni az internetre, és valamilyen úton-módon begyűjteni egy rosszindulatú kártevőt, kém- vagy trójai programot. Minderre persze főleg akkor van esély, ha felelőtlenül egyáltalán nem gondoskodunk védelemről valamilyen erre szakosodott szoftver formájában.

Manapság jó pár ingyenes, de amúgy megbízható program gondoskodik a vírusok, kártevők, beépülő programok, távolról érkező hozzáférési kezdeményezések visszaveréséről, továbbá akadnak fizetős megoldások is, amik szinte 100%-os védelmet nyújtanak, köszönhetően a naponta frissülő adatbázisoknak és a rendszeresen továbbfejlesztett rendszereknek. Ugyan egyetlen fillér kifizetése nélkül is bebiztosíthatjuk a gépünket, de ebben az esetben abszolút igaz, hogy a pénzünkért cserébe többet és nagyobb biztonságot is kapunk.

#4 JELSZÓ, JELSZÓ, ÉS MÉG EGY JELSZÓ

Van egy dolog, amit sosem lehet elégszer hangsúlyozni: kerüljük a személyünkhöz kapcsolható jelszavakat, és soha ne használjuk két különböző helyen ugyanazt a kódsort. Bármennyire is hihetetlen, a legtöbb sikeres támadás nem a wifin keresztül vagy az internetről érkező támadásoknak köszönhető, hanem azért, mert a rossz szándékkal közeledő betolakodó valamilyen úton-módon (a saját hibánkból, adathalász eszközökkel, adatbázisok napvilágra kerülését követően) hozzájut egy jelszavunkhoz, és amennyiben ezt több helyen is használjuk, máris hozzáférhet szinte mindenünkhöz.

A különböző kütyükhöz és szolgáltatásokhoz (számítógép, wifi, e-mail, Facebook stb.) nem könnyű külön jelszavakat megjegyezni, de érdemes, mert, ha egyszer rossz kezekbe kerül a mindenhol használt kódsorunk, akkor tényleg mindenünk azonnal rossz kezekbe kerül, aminek súlyos és költséges következményei lehetnek.

#5 KÉTLÉPCSŐS AZONOSÍTÁS

Mi jobb annál, ha mindenünket egy erős, több eltérő karakterből, számokból és szimbólumokból álló jelszó védi? Ha emellé bekapcsoljuk a kétlépcsős azonosítást is. Félreértés ne essék, ez nem azt jelenti, hogy mindenhová két kódot kell megjegyezni. Arról van szó, hogy az adott rendszer (pl. a Facebook, Gmail vagy éppen az Instagram) figyeli, hogy honnan próbálják megnyitni a fiókunkat, és ha furcsaságot érzékel – mondjuk korábban sosem használt gépet vagy más eszközt, idegen országot –, akkor a kód beütése mellé plusz egy megerősítést kér, hogy tényleg a jogos tulajdonos próbálkozik a hozzáféréssel.

A megerősítést általában egy másik eszközön (például a mindig nálunk lévő okostelefonon) kell megadni, így, ha a rossz szándékú betolakodó valamilyen módon meg is szerezte a jelszavunkat, még ennek birtokában sem fér hozzá a fiókunkhoz. Mi pedig ráadásként figyelmeztetést is kaphatunk a próbálkozásról, ami után azonnal meg kell változtatni a beváltnak tűnő jelszót – lehetőleg mindenhol.

Szponzorált tartalom

A cikk a Genertel támogatásával készült.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik