Belföld

Három per folyik Márki-Zay Péter ellen

Három, azonos időpontban indított személyiségi jogi per folyik Márki-Zay Péter független hódmezővásárhelyi polgármester ellen: ha elbukná ezeket, a sérelemdíjakkal és a perköltséggel együtt több millió forint sérelemdíjat kellene fizetnie, és persze bocsánatot kellene kérnie minden érintettől.

Ha önök bemennek a hódmezővásárhelyi kórházba, az életüket kockáztatják. A barátom, amikor csontig vágta a kezét, még hazamehetett megvacsorázni, mielőtt ellátást kapott. Feri bácsi, a szomszédon három nap alatt reggelit, ebédet, vacsorát nem kapott, nemhogy kezelést. Ebben a kórházban meghalt egy 42 éves nő, s egy kisbaba tavaly háromnapos korában, de erről önök nem tudnak, mert hírzárlat van.

Ezt mondta Márki-Zay Péter egy hódmezővásárhelyi jobbikos rendezvényen még márciusban a Délmagyar tudósítása szerint. Nem sokkal később egészségügyi kérdésekben fórumot hirdetett meg, de azon Kallai Árpád, a kórház vezetője, illetve Németh László, az  Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója nem jelent meg. Az érintettek perrel fenyegettek.

Májusban a kórház valóban keresetet nyújtott be, mert a polgármester nyilatkozatai súlyosan megsértették a kórház jó hírnevét és az intézmény dolgozóinak becsületét. A bíróságtól sérelemdíj megítélését és Márki-Zay további jogsértéstől való eltiltását kérték, valamint azt, hogy kötelezzék őt nyilvános bocsánatkérésre, illetve a perköltség megfizetésére.

A hódmezővásárhelyi kórház felújított központi épülete 2014 októberében
Fotó: Kelemen Zoltán Gergely / MTI

Szintén márciusban sajtótájékoztatón beszélt arról is a februárban megválasztott vásárhelyi polgármester, hogy átvilágítják a város gazdálkodását, s máris kiderült: a lakásgazdálkodásban szabálytalanságok történhettek. Az önkormányzati bérlakásokat a benne élők akár 40 százalékos kedvezménnyel vásárolhatták meg, s az ottani Andrássy út 28. esetében ezzel élt az egykori aljegyző és két gyermeke, de a korábbi kivitelező is visszavásárolt egy lakást.

Az ügy előzménye: az Építészmester Zrt.-től – amely saját beruházás keretében építette az ingatlanokat – az önkormányzat korábban több lakást megvett, s azok egy részét adták el állítólag áron alul 2017-ben. Az árbecslést pedig Márki-Zay szerint az építőcég tulajdonosának érdekeltségi körébe tartozó Kupola 2000 Kft. végezte el. Egyebek mellett ez utóbbi kijelentést kifogásolja Paragi László, a zrt. vezetője, azt hangsúlyozva, hogy a tranzakcióban független értékbecslő, a szentesi székhelyű Hundert Kft. működött közre.

Az ár kapcsán is vitatkozik Paragi a polgármesterrel, mert szerinte a lakást a cég 2010-ben 14,9 millióért adta el a városnak, s 2017-ben ugyanennyiért vásárolta vissza, miközben az értékbecslés szerint annak piaci értéke tavaly még 11 millió sem volt. Ezzel kapcsolatban felvetődik a kérdés: vagy korábban árazták túl, vagy az elmúlt évben árazták alul az ingatlant, mert az árak az elmúlt hét-nyolc évben jelentősen emelkedtek.

Egyetlen adalék a helyi sajtóból: Hódmezővásárhelyen egy panelt, amit két éve hatmillió forintra értékeltek, az idei év elején már nyolcmillióért tudott eladni a tulajdonos. Szóval itt valami nagyon nem stimmel, mindazonáltal Paragi sérelemdíj, valamint a perköltség megfizetését követeli.

Harmadikként pereli a polgármestert Végh Ibolya volt aljegyző is – aki azóta a Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal vezetője –, mondván, Márki-Zay megsértette a személyiségi jogát, amikor azt állította, hogy a lakásvásárlása felveti a hűtlen kezelés gyanúját, hiszen a települést emiatt számszerűsíthető veszteség érte. (Az ügyet a Facebookon korábban így kommentálta Végh Ibolya.)

Az önkormányzat által egykor 14 millióért vásárolt lakás piaci ára viszont abból a 7,1 millióból kiindulva, amit a volt aljegyző fizetett érte, tavaly az értékbecslő szerint – ez szintén a Hundert Kft. volt – nagyjából 11,8 millió lehetett. És akkor megint feltehetjük a kérdést: az általános tendenciával szemben miért veszítették el az értékük jelentős részét az Építészmester által épített ingatlanok, miközben a városban egy átlagos panellakás csak az elmúlt két évben harminc százalékkal drágult?

Tény, hogy Végh Ibolya – és két gyermeke – három lakást vásárolhatott negyven százalékos kedvezménnyel. Nyilván csak a véletlen műve, hogy az egész család ugyanabban a házban jutott bérlakáshoz, s a város egyszerre döntött azok elidegenítéséről. Nem túl lényeges, de van további egybeesés is: Paragit és Végh Ibolyát ezekben az ügyekben ugyanaz az ügyvéd képviseli.

Végh Ibolya Hódmezővásárhely aljegyzője egy bírósági tárgyaláson 2009-ben
Fotó: Németh György / MTI

Nem csoda, ha mindezt Márki-Zay is különösnek találja, viszont Végh Ibolya szerint az ő és gyermekei becsületének csorbítására alkalmas a polgármester azon kijelentése, amely szerint mindez felveti a hűtlen kezelés gyanúját. Ezért a volt aljegyző sérelemdíj és perköltség megítélését kéri a bíróságtól.

A Szegedi Törvényszéktől hivatalból valamennyi keresetet megkapta Márki-Zay Péter, aki kérdésünkre elmondta: a kórház ötszázezer, Paragi egymillió, Végh Ibolya kétmillió forint sérelemdíjat követel. A korábbi kijelentéseiért a polgármester természetesen vállalja a felelősséget, de például a „független” értékbecslés kapcsán annyit azért megjegyzett, hogy tudomása szerint a Hundert Kft.-vel Paragi üzleti kapcsolatban áll, aki különben személyes jó viszonyban van az egykori aljegyzővel is.

Márki-Zay közölte: lejáratókampány folyik ellene, s ennek csak egy része az ellene indított három per, hiszen a helyi médiában rendre jelennek meg olyan cikkek, amelyeket karaktergyilkossági kísérletként értékel. A polgármester elmondta azt is, hogy a perekben a jogi képviselettel Magyar György ügyvédet bízta meg, s bízik benne, hogy a bíróság végül neki ad igazat, hiszen a kifogásolt nyilatkozatait nagyrészt tényekkel tudja alátámasztani.

Megkerestük Magyar Györgyöt is, aki elmondta, mindhárom ügyben becsatolták már a Szegedi Törvényszékre az ügyvédi meghatalmazást, s ellenkérelmet nyújtanak majd be, amelyre a törvényszék részükre megfelelő határidőt biztosított. Munkatársaival már dolgoznak ezen, s valamennyi esetben vitatni fogják a felperesek jogi érveit, de az augusztus 20-ig tartó ítélkezési szünet végéig érdemi fejlemény nem várható. A perek szerinte is a helyi politikai csatározások részét képezik, ezzel azonban neki ügyvédként nincs dolga.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik