Belföld

Megcsappant a főállású orvosok száma a mentőszolgálatnál

Négy év alatt kétszázról 159-re csökkent az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ) státuszban dolgozó orvosok létszáma — derült ki azokból az adatokból, amit kérdéseink után a szervezet a honlapjára is feltöltött.

Az orvosok számának változására azért voltunk kíváncsiak, mert a KSH adatai szerint több ezer szakember hiányzik az egészségügyből. Ugyan 2016-ban 65 320 orvos szerepelt az országos nyilvántartásban, de csak 55,5 százalékuk, 37 598-an végez orvosi tevékenységet, sokan nyugdíjasok, szülési szabadságon vannak, vagy külföldre mentek. Ráadásul a szakemberek jelentős részét több kórházban vagy osztályon is foglalkoztatják, a statisztikai hivatal kutatása alapján ugyanis 37 ezer orvosra 41 541 betöltött állás jut. Így papíron rendben lehet az orvosi létszám.

A státuszok száma nem fejezi ki az orvosi munkakörben foglalkoztatott mentődolgozók állományának méretét, és annak a szükségletekkel arányos változását — válaszolta az OMSZ, megemlítve, hogy jelentős a részmunkaidőben foglalkoztatott orvosok száma. A 159 mentőorvosra vonatkozó létszámadat valójában jelenleg 342 fő rész- vagy teljes munkaidős, kivonuló, vagy adminisztratív mentőorvosi tevékenységét tartalmazza.

Mint írták: a személyi állományra vonatkozó adatokból nem lehet a mentési helyzetekre vonatkozó következtetéseket levonni, mert több orvos irányítási feladatokat vagy azokat is ellát. Szerettük volna megtudni, hogy a kivonuló szakemberek között hány orvos van az Országos Mentőszolgálatnál. Indoklásuk szerint számos orvosuk lát el rövidebb, hosszabb időszakban adminisztratív funkciója mellett kivonulói feladatokat, vagy fordítva.

Az OMSZ szerint a mentőtisztek kompetenciája az elmúlt időszakban folyamatosan bővült,

így ma már mondhatjuk, hogy néhány, ritka beavatkozás kivételével (melyek továbbra is orvosi judíciumot képeznek) gyakorlatilag orvosi szintű mentőellátást képesek nyújtani. Így az emeltszintű mentőegységeinken a mentőgépkocsi-vezető és mentőápoló mellett rendszerint diplomás mentőtisztek tevékenykednek és részesítik  a betegeket magas szintű sürgősségi ellátásban, a mentőorvosok pedig a mentési rendszer „csúcsát” képező speciális mentőegységeken (roko, MOK, mentőhelikopter) teljesítenek szolgálatot.

Képünk illusztráció: Egy új mentõautó az új mentõállomás átadóünnepségén Bátaszéken
Fotó: Sóki Tamás / MTI

Arra azonban nem kaptunk választ, hogy tervezik-e az orvosi létszám emelését.

Az OMSZ dolgozói összlétszáma nőtt az elmúlt négy évben, teljes munkaidőre számítva 7599-en dolgoznak a a 2014-es 7266 főhöz képest. 67 teljesállású kapacitással bővült a mentőtiszti, 154-gyel a ápoló-mentésirányító, 133-al a gépkocsivezető, 19-cel az adminisztrációs, eggyel pedig a fizikai feladatellátás – részletezték a létszámbővülést.

Az Országos Mentőszolgálat honlapja szerint Magyarországon 242 mentőállomás működik, a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. pedig az ország hét helyszínén üzemeltet bázist.

Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója az M1 műsorában arról beszélt, hogy a nyárnak megerősített szolgálattal vágnak neki: nemcsak a vízpartokon, hanem a fesztiválokon és a sporteseményeken is fokozott jelenlétre lehet számítani.

Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Sóki Tamás / MTI 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik