Belföld

Kiadták a riasztást, jön a vihar

Csütörtökön napközben még csak elszórtan, estefelé már északnyugat felől egyre több helyen számíthatunk záporokra, zivatarokra. Heves zivatarok is előfordulhatnak, írja az Időkép. 

Az Országos Meteorológiai Szolgálat két kivétellel minden megyére sárga riasztást adott ki. Az észak-nyugati megyékre heves zivatarok miatt, az ország többi részére viszont a hőség miatt. Korábban az ország észak-keleti négy megyéjére is riasztás volt érvényben a vihar miatt, de ezt közben visszavonták. 

Pénteken a markáns hidegfront mögött már hajnalban erős, viharos északnyugati szélre számíthatunk. Többfelé várható nagy mennyiségű csapadék, eső, zápor, zivatar formájában. A front mögött lehűl a levegő, napközben 15-20 fokot mérhetünk. A délután folyamán délkelet felé távozik a front, északnyugat felől megkezdődik a felhőzet felszakadozása.

Szombaton változóan felhős-napos, ugyanakkor még kissé szeles időre számíthatunk. Elszórt záporok, zivatarok főleg északon fordulhatnak elő. Napközben 18-23 fok valószínű.

Vasárnap napos-gomolyfelhős idő várható. Kisebb záporok csak néhol alakulhatnak ki. Az északi, északnyugati szél helyenként még megélénkülhet. Délután 18-24 fok ígérkezik. Jövő héten melegebb időre van kilátás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik