Belföld

Betongerenda zuhant egy munkásra Hajdúszoboszlón – a férfi meghalt

Kolontár Krisztián
Kolontár Krisztián

újságíró. 2018. 06. 20. 16:03

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy 44 éves hajdúszoboszlói és egy 32 éves nagyhegyesi férfival szemben.

A rendőrségre tavaly február 10-én 18 óra körül tettek bejelentést arról, hogy egy hajdúszoboszlói vállalkozás telephelyén végzett bontási munkálatok közben egy betongerenda ráesett egy ott dolgozó férfira. A baleset következtében a 39 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.

A nyomozók szakértők bevonásával vizsgálták a baleset körülményeit. A nyomozás adatai szerint a vállalkozás vezetője, valamint a munkálatok elvégzéséért felelős üzemvezető számos munkavédelmi szabályt nem tartott be.

Kiderült, hogy a bontási munkát végző férfiak nem viseltek védősisakokat és a munkabiztonsági szabályokról sem kaptak oktatást. A vizsgálatok megállapították azt is, hogy a munkálatok megkezdését semmilyen statikai állapotfelmérés nem előzte meg, valamint az egyik ott dolgozó targoncakezelő nem rendeltetésszerűen használta a munkagépét.

A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a munkálatok üzemvezetőjét, valamint a telephely ügyvezetőjét. A 26 éves targoncakezelőnek a szabálytalan munkavégzés miatt foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kell felelnie.

A nyomozó hatóság a gyanúsítottakkal szemben folytatott eljárást 2018. június 19-én befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította a Hajdúszoboszlói Járási Ügyészség részére.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2012. január 6.
Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke (j2) érkezik a kormányfő parlamenti dolgozószobájába. Mögötte áll Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter (j), Fellegi Tamás, az IMF-tárgyalásokkal megbízott tárca nélküli miniszter (b2) és a Miniszterelnökséget vezető Varga Mihály (b).
MTI Fotó: Kovács Tamás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.