Belföld

A Fidesz ledobta a szóvivőség atombombáját, agysejtek eshettek áldozatul

Az Aquarius migránshajó egy „Soros-hajó”

– jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója pénteken Budapesten.

Hidvéghi Balázs sajtótájékoztatón kiemelte: nem ez az egy ilyen hajó működött az elmúlt időszakban, iparszerűen zajlik évek óta az a gyakorlat, hogy a Soros-hálózat hajói kvázi együttműködve az embercsempészekkel szállítják át Európába az emberek tömegeit.

Az igazság egyébként az, hogy Sorosnak nincsenek hajói, az Aquarius pedig a tengerből mentett ki menekülteket, akiket az embercsempészek romos ladikokon indítanak útnak Európa felé. A hajón terhes nők és gyerekek is vannak.

Ma már azt is tudjuk, hogy az átszállított emberek nagy többsége nem jogosult a menekültstátuszra, nem menekültekről van szó, hanem gazdasági bevándorlókról

– mondta Hídvégi, miközben nyilvánvalóan fogalma sincs erről, ha csak nem volt ott, amikor elbírálták az emberek menedékjogát. De nem lehetett, hiszen még nem bírálták el.

Hídvégi szerint ellenezni kell minden olyan brüsszeli javaslatot, amely ezt kötelezővé tenné, és amely a bevándorlást, mint emberi jogot akarja elfogadtatni az unió tagállamaival. Egyébként nincs olyan brüsszeli javaslat, ami ezt kötelezővé tenné, a menekültek befogadását pedig Magyarország elvileg ugyanúgy tiszteletben tartja, mint az összes többi uniós tagállam. Hídvégi szándékosan keveri az emberi jogokat és a Fidesz által használt bevándorlás kifejezést.

Ez elfogadhatatlan és veszélyes, szembe megy a magyar és az európai érdekekkel egyaránt – hangsúlyozta Hidvéghi Balázs, de megindokolni természetesen nem tudta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik