Belföld

200 ezer négyzetméteren irtják ki az erdőket az M76-os autóút építése miatt

Nemrég megírtuk, hogy fairtás kezdődött a Balaton déli partjánál, az M76-os autóút építése miatt. Már akkor sejthető volt, hogy több hektáron vágják majd ki a fákat, ezért megkérdeztük a fejlesztés mindkét ütemét végző Strabagot és a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-t (NIF) is, pontosan mekkora területet érint a fairtás.

Ahogy a NIF válaszából kiderült

több mint 200 ezer négyzetméteren irtják majd ki az erdőket. 

Mint írják, a tervek az I. ütem (M7 autópálya Holládi csomópont és Balatonszentgyörgy közötti szakasz) esetében 101 db fa kivágását és mintegy 35.005 m2 erdőirtást, a II. ütem (Balatonszentgyörgy és Fenékpuszta közötti szakasz) esetében 30 db fa kivágását és 164.500 m2 erdőírtást irányoztak elő. A fakivágást erdőirtást az indokolja, hogy a 2×2 sávos, 20,5 m koronaszélességű, új nyomvonalon épülő M76 autóút, amely a jelenlegi 76. sz. főúttól keleti irányban egy viszonylag széles területsávot vesz igénybe, valamint a 76 sz. főút alternatív nyomvonalként nyomvonalkorrekciókkal megmarad, teszik hozzá.

Azt is megtudtuk, hogy a II. szakaszon, a balatonberényi bekötő út és a Zala folyó közötti szakaszon található egy 500 méter hosszú, védendő kettős platánfasor, amely természeti és tájképi érték és amelynek megóvását előírta a környezetvédelmi engedély, ennek megfelelően az építési munkák során a fák védelméről gondoskodnia kell a kivitelezőnek. Vagyis a védett fasor az építés befejeztével is a megmaradó 76 sz. főút két oldalán húzódik majd, mert ezen a szakaszon nem történik nyomvonalkorrekció.

A tervek egyébként a növénytelepítési munkarészt is tartalmazzák, de a nagy mennyiségű cserje telepítése biztosan nem pótolja a 200 ezer négyzetméternyi erdős területet.

Az I. szakaszon mintegy 3150 db fa, 115000 db cserje telepítésére és 6250 m2 erdősítésre, míg a II. szakaszon mintegy 1425 db fa és 75600 db cserje telepítésére kerül sor.

(kiemelt kép: Védjük meg a balatoni fákat csoport)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik