Belföld

Semmit nem tudott a XIII. kerületi önkormányzat a Pozsonyi úti „faápolásról”

Szerda reggel fűrészekkel estek neki a FŐKERT Nonprofit Kft. alvállalkozójának munkatársai a Pozsonyi úti fáknak. Ahogy a Főkert lapunknak küldött leveléből kiderül, „faápolási” munkákat végeztek, többen viszont szakszerűtlennek nevezték a beavatkozást. A helyiek azt nehezményezték, hogy a legnagyobb nyári melegben álltak neki a fák gallyazásának, ráadásul sokak szerint ilyen nagy mennyiségben nem szabadna egyszerre ritkítani.

Megkérdeztük a XIII. kerületi Önkormányzatot is a drasztikus gallyazásról, válaszukból kiderül, semmit nem tudtak a ritkításról.

Budapest Főváros XIII. Kerületi önkormányzat a lakossággal egy időben, a munkálatok megkezdésekor értesült az illetékes FŐKERT Nonprofit Kft. által végzett, a Pozsonyi úton, és a környező utcákban folyamatban lévő, a fasori fákat és faegyedeket érintő faifjítási és koronaalakító tevékenységről. A munkálatokat nem az önkormányzat rendelte meg, és arról előzetesen sem a kerület Polgármesteri Hivatala, sem az önkormányzat vagyonát kezelő XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. semmiféle tájékoztatást nem kapott. A városrészben élő lakosság és a történtekkel kapcsolatban véleményt formáló szakemberek által időszerűtlennek és eltúlzottnak minősített tevékenység joggal keltett nyugtalanságot az Újlipótváros lokálpatriótáiban

– írta lapunknak az önkormányzat, mely az eset után részletes tájékoztatást kért a FŐKERT vezetőjétől és kifogásolták a lakosság előzetes tájékoztatásnak hiányát.

Fotó: Karancsi Rudolf / 24.hu

Azt a Főkert is elismerte egyébként, hogy „a lakosság számára” drasztikusnak tűnhetett a beavatkozás, aminek szerintük az oka, hogy:

Társaságunk kezelésébe Főváros szerte mintegy 183 ezer fa tartozik. Jelenlegi kapacitásainkkal – beleértve az alvállalkozóink által végzett munkavégzéseket is – évente mintegy 22-24 ezer fán tudunk beavatkozásokat elvégezni. Ebből következik, hogy átlagosan 7-8 évente kerül sor egy-egy fa esetében beavatkozásra.

A gallyazást a FŐKERT továbbra is szükségesnek és szakmailag indokoltnak tartja, az viszont nem derült ki levelükből, miért nem értesítettek senkit az esetről.

Kiemelt kép: Karancsi Rudolf / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik