Belföld

Meghalt Lovas István

lovas istván (lovas istván)
lovas istván (lovas istván)

Lovas István újságíró halálhírét Bayer Zsolt közölte, „Elment Lovas Pista” című posztjában.

Reggel nem küldte el a nemzetközi sajtószemléjét sem az Echo TV-nek, sem a Magyar Időknek. Egész nap kerestük telefonon, de nem vette fel. Aztán nem jelent meg a ma esti Sajtóklub felvételén. Meghalt a Pista? – kérdezgettük egymástól még a stúdióban, és nevettünk, mert úgy voltunk ővele, hogy nem hal meg soha. Lovas Pista nem az az ember, aki csak úgy meghal. Ugyanis lényegesen erősebb a halálnál.

– írta Bayer.

Este aztán megtudtuk a felfoghatatlan hírt. Lovas Pista nincs többé. És most nem is tudok mondani semmi többet. Majd később. Isten nyugtasson csöndesen, barátom.

– tette hozzá.

Lovas a magyar jobboldal emblematikus publicistáinak egyike volt. Diplomáit – a politológia területén – a montreali McGill és a Los Angeles-i UCLA egyetemen, doktorátusát pedig a párizsi Politikatudományi Intézetben szerezte.

A Szabad Európa Rádió szerkesztője, mielőtt hosszú idő után 1990-ben hazatért Magyarországra. Írt a Pesti Hírlapban, a Napi Magyarországban, a Magyar Demokratában, a Magyar Fórumban, a Magyar Nemzetben. 1997-től 2006-ig a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorában olvasta fel jegyzeteit.

Dolgozott tanácsadóként, számos kötete jelent, élete utolsó éveiben pedig publikált a Magyar Hírlapban, a Magyar Időkben, a Magyar Demokratában, állandó résztvevője volt az Echo TV Sajtóklub című műsorának és heti nemzetközi sajtószemlét ismertetett a KarcFM rádióban.

Élete utolsó napjaiban Ungár Péter LMP-politikussal került összetűzésbe, a címéről érkezett levelekről Lovas azt állította, nem ő küldte azokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik