Belföld

Dúró Dórától megkérdezték a köztévében, miért pont most lépett ki a Fideszből

Mint korábban megírtuk, miután Dúró Dóra kilépett a Jobbikból, azonnal sikerült is bejutnia a köztévébe, ahol többek közt elmondta, a tisztújításhoz köthető mindaz, ami meghatározza a Jobbikban kialakult helyzetet.

Hangsúlyozta: nem szeretett volna kilépni, szerinte nem neki és nem a pártból kizárt Toroczkai László volt alelnök követőinek kellett volna kilépniük, mert ők azt az irányvonalat viszik tovább, amelyet a Jobbik alapító nyilatkozatában is rögzítettek. Ő és Toroczkai László is azt szerette volna, hogy ezt az eredeti irányvonalat visszaállítsák.

A műsor legjobb pillanata mégis az volt, amikor a műsorvezető azt szerette volna megtudni, miért lépett ki a Jobbikból, de ehelyett a következő kérdést sikerült feltennie:

miért pont most lépett ki a Fideszből?

A Jobbikból kilépett pénteken Dúró Dóra mellett férje, Novák Előd, a párt volt alelnöke, Szőcs Norbert, a párt Baranya megyei elnöke, valamint több megyei tisztviselő és tag.

A Jobbik etikai bizottsága kora délután jelentette be, hogy előző nap egyhangú döntéssel kizárták a pártból a korábban platformalapítást meghirdető Toroczkai Lászlót.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Bruzák Noémi

Ajánlott videó

Olvasói sztorik