Belföld

A hetedik alaptörvény-módosításról és a Stop Sorosról vitáznak kedden

24.hu
24.hu

2018. 06. 04. 08:01

A parlament honlapján elérhető napirendi javaslat szerint az egy órakor kezdődő ülésen a képviselők megemlékeznek a trianoni békediktátum aláírásának napjáról (1920. június 4.), amely 2010 óta a nemzeti összetartozás napja. Ugyancsak megemlékezik a Ház a közelmúltban elhunyt, előbb a Magyar Igazság és Élet Pártjában (MIÉP), majd a Jobbikban és végül függetlenként politizáló Rozgonyi Ernő volt országgyűlési képviselőről.

Ezt követően két képviselő is leteszi esküjét: a Párbeszéd-frakcióban Kocsis-Cake Olivio váltja Karácsony Gergelyt, Zugló polgármesterét, míg a Lehet Más a Politika (LMP) frakciójába Hohn Krisztina ül be Gémesi György, az Új kezdet vezetője, gödöllői polgármester helyére.

Az új Országgyűlés megalakulása óta először hangzanak el interpellációk, azonnali kérdések, valamint kérdések, továbbá a házszabálytól eltérve, vita nélkül fogadhatják el a hétpárti egyetértéssel benyújtott, az Interparlamentáris Unió Magyar Nemzeti Csoportjának megalakításáról szóló országgyűlési határozati javaslatot.

A napirend utáni felszólalásokat követően Hadházy Ákos (LMP) is leteheti képviselői esküjét, miután az alakuló ülésen nem vett részt. A parlament kedden a hetedik alaptörvény-módosításról és a “Stop Soros” néven ismertté vált javaslatokról kezd vitát.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.