Belföld

16 napot ült előzetesben egy magyar edző az elkallódott bírósági határozat miatt

Európai elfogatóparancsot adtak ki ellene, majd 16 napra előzetes letartóztatásba helyeztek egy magyar személyi edzőt, mert a szlovák hatóságok nem tudták vagy elfelejtették kézbesíteni számára a bírósági határozatot a tavaly februári balesete után – tudta meg a 24.hu. A férfi pár nappal a szabadulása után nyilatkozott lapunknak.

Tavaly februárban volt egy közlekedési balesetem Zólyomnál. Megcsúsztam és a szemközti sávban ütköztem egy szembejövő autóval. Én megúsztam, de a másik autó sofőrjének sajnos eltört a lába. A balesetnél én voltam a hibás. Ezt azonnal elismertem, ezért a kórházi kivizsgálás után rögtön haza is engedtek. Mindenféle jogomról lemondtam, ezért be sem idéztek a bírósági tárgyalásokra

– mondta Molnár Gergely.

A személyi edzőként dolgozó férfi azt állítja, a szlovák hatóságok hibáztak. Állandó lakcíme mellett ugyanis mind a két másik elérhetőségét megadta a hatóságoknak, hogy bármikor megtalálják, ha szükséges. Azt mondja, hogy egyszer kapott is egy értesítést, amelyben azt írták, hogy orvos szakértőt vontak be az ügybe. Molnár Gergely ezek után azt feltételezte, hogy majd értesítik a további fejleményekről is, ám ügye nem várt fordulatot vett.

Három héttel ezelőtt felhívtak az újpesti rendőrkapitányságról, hogy menjek be, mert szeretnének beszélni velem. Azt mondták, hogy maximum tíz percig fog tartani. Amikor bementem, közölték, hogy európai elfogatóparancs van kiadva ellenem. Azt mondták, azért, hogy a szlovák hatóságok át tudják adni nekem a balesettel kapcsolatban hozott bírósági határozatot

– idézte fel Molnár Gergely. Erre azért kerülhetett sor, mert a szlovák hatóságok azt állították, hogy Molnárt nem érték utol a megadott címeken. A személyi edző viszont azt állítja, hogy semmilyen értesítést nem kapott.

Ez már csak azért is teljesen érthetetlen a számomra, mert korábban simán el tudtak érni. Ezúttal viszont még csak egy cetlit sem dobtak be a postaládáimba, hogy a határozatot megpróbálták kézbesíteni

– teszi hozzá értetlenül.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy ki hibázott, de az biztos, hogy Molnár Gergely húzta a rövidebbet. A személyi edzőt ugyanis, miután önként besétált a rendőrségre, előzetesbe tették az ellene kiadott európai elfogatóparancs miatt.

Május kilencedikén vittek be és több mint két hétig bent is tartottak. Május 25-én jöttek értem a TEK-esek. Elvittek Szlovákiába egy tárgyalásra, átadták a határozatot, délután pedig már szabad voltam.

Molnár Gergely hat hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott, és két évig nem vezethet Szlovákiában. Emellett 2500 eurót kell majd fizetnie annak a biztosítónak, amelyik fizette a balesetben megsérült férfi járandóságait. A személyi edzőnek nem a büntetés mértéke fáj, hanem az, hogy a maximális együttműködése ellenére is ilyen méltatlan helyzetbe került.

Tizenhat napig voltam előzetes letartóztatásban úgy, hogy fogalmam sem volt arról, hogy mikor szabadulok. Drogosokkal, gyilkosokkal találkoztam. Ott ugyanis nem válogatnak, hogy ki miért került be. A csövesektől, drogosoktól nem tudsz vagy nem mersz aludni. Kötekednek, próbálják kiharcolni, hogy elszakadjon az embernél a cérna, és ő tegyen valamit. Az egészben a teljes kilátástalanság volt talán a legrosszabb. Az, hogy nem tudták megmondani, hogy meddig tartanak bent.

Molnár Gergely nem a magyar hatóságokra haragszik, hiszen tisztában van azzal, hogy jogszerűen jártak el az ellene kiadott európai elfogatóparancs után. De mindenképp szeretné kideríteni, hogyan kallódott el a bírósági értesítés, ezért az ügyvédjével bizonyítékokat vár a szlovák hatóságoktól arra, hogy valóban feladták neki a tavalyi balesettel kapcsolatban hozott határozatot,  és a postán is érdeklődni fog, hogy érkezett-e Szlovákiából a nevére bármilyen hivatalos levél.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik