Belföld

Többen is indulnak a Momentum elnöki posztjáért

Június 10-én tartják a Momentum tisztújító kongresszusát és sajtóinformációk szerint ezúttal meg kell küzdenie Fekete-Győr Andrásnak a címért. Az Hír Tv-ben péntek reggel Hajnal Miklós, a párt szóvivője azt mondta, hogy egyelőre három indulóról tud. A párt tagjai június 3-ig jelentkezhetnek a választásra.

Az Azonnali információi szerint a jelenlegi elnökön, Fekete-Győrön kívül Dukán András Ferenc és Nemes Balázs is szívesen vezetné a pártot.

Nemes Balázs az indulást bejelentő belső üzenetben arról beszélt, hogy látja a szervezet előnyeit és problémáit, a legfontosabbnak pedig a vidéki alapszervezetek, ezen belül is az egyetemvárosokban működő alapszervezetek felfuttatását tartja.

Dukán András Ferenc szerint nem tart jó irányba a párt, veszít a mozgalmi erejéből és a hitelességéből, ennek pedig a centralizáció az oka. Ő bátor mozgalmat képzel el, ami nem fél megosztó kérdésekben is egyértelmű állásfoglalásokat tenni, alulról építkezik és az őszinteséget képviseli.

Az elnökségi posztok is népszerűek, oda tucatnyi jelentkező van, közöttük maga Hajnal is.

Kiemelt kép: 24.hu/Bielik István

Ajánlott videó

Olvasói sztorik