Belföld

A kormány támogatja a független, magyar sajtot

Kerner Zsolt
Kerner Zsolt

újságíró. 2018. 06. 01. 19:15

A Magyarországon gyártott kézműves sajtok népszerűsítésére indult kampány A magyar sajt jó címmel; a kezdeményezés pénteki budapesti sajtóbemutatóján a bor-sajt párosításokban rejlő lehetőségekre is felhívták a figyelmet, írja az MTI.

Sándor Tamás, a Bükki Sajtmanufaktúra vezetője felidézte, hogy a magyar sajtkultúra a 19. század végéig vezethető vissza. Akkor még elsősorban juhtejből készültek a magyar sajtok, kezdetben svájci, olasz és holland sajtmesterek vezetésével. A 20. század elejére aztán több magyar sajttermelő szövetkezet is elindult Magyarországon, de előbb egy száj- és körömfájás járvány, majd a kollektivizálás állta útját a magyar sajtkultúra kibontakozásának – emlékeztetett.

Elmondása szerint a rendszerváltás után ismét egyre többen kezdtek sajtkészítéssel foglalkozni, 2018-ra pedig már Magyarország számos régiójában működnek sajtmanufaktúrák annak ellenére is, hogy egyre kevesebben tartanak tejelő állatokat az országban.

Sándor Tamás az MTI-nek elmondta, legalább húsz-harminc magyarországi sajtmanufaktúra termékeit tudja biztonsággal ajánlani, és ezek száma egyre bővül.

Papp Gergely, a Capella Kecskesajtok egyik tulajdonosa a kecskesajtok világáról szólva kiemelte, hogy a kecsketejnek számos pozitív élettani hatása ismert, rengeteg ásványi anyagot és vitamint tartalmaz és közelebb áll az anyatejhez, könnyebben emészthető, mint a tehéntej. A jó emészthetőséget a kecskesajtban található apró zsírmolekulák is segítik, béta-kazein tartalmának köszönhetően pedig tejérzékenyek is bátrabban fogyaszthatják a kecsketejet és -sajtot – számolt be Papp Gergely.

Mészáros Gabriella nemzetközi borszakértő értékelése szerint a magyar sajtok között már akadnak olyanok, amelyek szigorú, nemzetközi mércével mérve is megállják a helyüket. Egy jó sajt kiválasztásakor egyaránt vizsgálni kell a külső megjelenést, a textúrát, a zamatgazdagságot és az ízek tartósságát – közölte.

Bort inni és sajtot enni természetesen lehet magában is, ha azonban valaki jó bor-sajt párosítást választ, még komplexebb élményt kap – hangsúlyozta Mészáros Gabriella. Egy friss kecskesajthoz kiválóan illik egy reduktív, illatos fehérbor, például egy sárgamuskotály. Egy faszénkérges, lágy sajthoz a szakértő komolyabb fehérborokat, például egy hordós olaszrizlinget ajánl, a vörösboros kéregben érlelődött sajtokhoz pedig természetesen vörösbort, például egy szekszárdi kékfrankost.

Az egyéves érlelésű keménysajt már komolyabb, tanninosabb kísérőt igényel – akár egy egri bikavér superiort -, a selymes textúrájú, élénk, pikáns és lendületes ízvilágú kékpenészes sajt komplexitásához és koncentrációjához pedig édes bor, például egy tokaji édes szamorodni illik a legjobban – mondta el Mészáros Gabriella.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

WASHINGTON, DC - SEPTEMBER 06:  Supreme Court nominee Judge Brett Kavanaugh organizes his desk before testifying to the Senate Judiciary Committee on the third day of his Supreme Court confirmation hearing in the Hart Senate Office Building on Capitol Hill September 6, 2018 in Washington, DC. Kavanaugh was nominated by President Donald Trump to fill the vacancy on the court left by retiring Associate Justice Anthony Kennedy.  (Photo by Chip Somodevilla/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.