Belföld

Luxusesküvőket tartanak a közpénzből felújított emlékházban

Schmitt Pál lánya vezeti a kastélyt, ahol kevés látszik Klebelsberg Kunó örökségéből.

Oktatási és kulturális célokra újították fel 1,15 milliárd forint közpénzből a budai Templom utcában lévő Klebelsberg-kastélyt, de luxusesküvőkre és rendezvényekre adják ki – számolt be a hvg.hu. Pedig a 2014-es alapkőletételkor még Hoffmann Rózsa akkori köznevelési államtitkár is felszólalt, aki szerint „a megújuló kastély is hozzájárulhat ahhoz, hogy olyan gyermekek kerüljenek ki a magyar oktatásból, akikkel újra szárnyra kaphat az ország”.

Elkészülte után tavaly nyáron Orbán Viktor adta át a kastélyt, amit „Magyarország büszke kulturális örökségének” nevezett. Az örökséget most az Optimum Füred Kft. üzemelteti szállodaként, amelyet Schmitt Gréta, a plágiumba belebukott köztársasági elnök lánya irányít.

A portál újságírói inkognitóban jelentkeztek be, esküvői helyszínt keresve. Így derült ki, hogy a közpénzköltést megindokoló emlékház valóban létezik, csak éppen szinte teljesen üres, és rendezvényhelyszínként adják ki esküvőkre, lakodalmakra, céges eseményekre. A másik szárnyban a szálloda működik. Ezt Varga Mihály pénzügyminiszter úgy fogalmazta meg az átadáson, hogy a kastély az egykori kultuszminiszter életművét bemutató „emlékhelyként és vendégházként” nyílik meg.

Néhány nem eredeti bútoron, valamint fotókon kívül alig van nyoma Klebelsberg Kunó emlékének, ezeket ráadásul kipakolják, amikor bérbe adják a helyet. Egyedül a könyvtárszobát nem lehet kibérelni, de az is üresen áll. Egy képet viszont kitettek ott is, amelyen az látható, ahogy körbeüli az asztalt a negyedik Orbán-kormány, amely itt tartotta az alakuló ülését május 18-án.

A szállodai munkatárs, akivel az újságírók beszéltek, az emlékházat rendezvényházként emlegette. Az nem derült ki pontosan, hogy mennyiért lehet kibérelni egy esküvőre, mert „csak Schmitt Gréta igazgató asszony adhat ajánlatot”. Az érdeklődőknek azt is elmondják, hogy a hely nem múzeumszerű, hanem kastély, szálló és rendezvényközpont.

Az Optimum Füred Kft. tulajdonosa és vezetője Klemmné Zentai Éva, a magyar turizmus legbefolyásosabb emberei között emlegetett Klemm Balázs felesége. Mióta tavaly megnyitott az emlékház, mindössze hét program került ki, ezek között volt, amin Varga Mihály Bencsik Andrással, illetve Kovács Zoltán kormányszóvivővel beszélgetett. (Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik