Belföld
sárközy tamás (sárközy tamás, )

Sárközy: Orbán európai főszerepre készül

Farkas György
Farkas György

újságíró. 2018. 05. 24. 14:50

Szerinte ez jóval inkább motiválja, mint az elnöki jogkör.

A 168 Órának Sárközy Tamás azt mondja, azért nincs programja a negyedik Orbán-kormánynak, mert az átírt Alaptörvény azt már nem teszi kötelezővé. A mostani egy különlegesen erős kancellári típusú kormányzás, amely öndefiníciója szerint nemzeti, és nem változik az utca emberének szóló marketing-hatalomgyakorlás sem.

Orbán Viktor állama határozott, a gazdasági és társadalmi életbe erőteljesen beavatkozó kormányzást feltételez.

A jogászprofesszor 2014-ben Orbán modelljét „túlkormányzásnak”, nevezte. Annak tartja ma is, bár bízik a stílusváltásban, ha már beiktatásakor a kormányfő régi vágású kereszténydemokráciát emlegetett. A mostani kabinet igazi újdonsága a Miniszterelnökség átszervezése, de az igazi meglepetés, hogy a

miniszterelnök miniszteri rangban vezet majd egy kormányirodát.

Abból, hogy a korábbi Miniszterelnökségből négy egység jön létre arra következtet, hogy Orbán Viktor közvetlenül akarja irányítani az operatív kormányzást, miközben

továbbra is erőteljes nemzetközi szereplésre készül, egyre jobban vonzódik a külügyekhez, a migrációs problémákhoz, az uniós nagypolitikához.

Másokhoz hasonlóan ő is tekintélyes európai vezető lenne, ami nemzetközi tendencia, hiszen a külügyek zömét egyre inkább a miniszterelnökök viszik. Ez szerinte inkább motiválja, mint az elnöki jogkör, mert bár

a rendszer közeledik a félprezidenciális berendezkedéshez. De a nem formalizált hatalom egy miniszterelnöknek nagyobb mozgásszabadságot ad. Orbánnak ez a fontosabb.

A kormányfő egyre inkább a nemzetközi színtérre koncentrál, ezért jött létre a stratégiai, a nemzetbiztonsági és a gazdasági kabinet, és nem véletlenül lett miniszterelnök-helyettes Pintér Sándor és Varga Mihály.

A Magyar Jogász Egylet elnökeként sem rémíti meg a bírói kar átszabása, a bírósági igazgatás területén inkább személyi vitákat lát, nonszensznek tartaná a Kúria beolvasztasát az Alkotmánybíróságba.

Sárközy Tamás: Az ungabunga mellékcselekmény
Nagyinterjúnkban szó esik arról, miben a legjobb Orbán, miben Gyurcsány. Azt is megtudjuk, hogy míg Berlusconi ungabungázik, a magyarok izzadnak.
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

HOLLYWOOD, CA - NOVEMBER 12: Filmmaker Rory Kennedy speaks during the Academy of Motion Picture Arts and Sciences' 8th annual Governors Awards at The Ray Dolby Ballroom at Hollywood & Highland Center on November 12, 2016 in Hollywood, California.   Frederick M. Brown/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.