Belföld

Gulyás az első Kormányinfóján: Tudomásul vettem a helyzetemet, másképp nem tehettem

Első kormányinfóját tartja Gulyás Gergely új Miniszterelnökséget vezető miniszter, a helyszín is új, a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtótermében lesznek mostantól a kormányinfók, ez annak is köszönhető, hogy a kormány egy éven belül elhagyja az Országgyűlést, jelentette ki a miniszter.

Gulyás a Stop Soros törvénycsomaggal kezdett. Alkotmányos és az uniós joggal összeegyeztethető csomagot akarnak, jövő keddre módosul a javaslatcsomag, Gulyás szerint szigorodni fog. A „csoportos betelepítés” alkotmányos tilalma is napirendre kerül majd a Stop Soros csomagban, miután a Fidesz-KDNP elbukta a 2016. októberi kvótaellenes népszavazást.

A Kúriával egy szinten, azzal egyenértékű közigazgatási bíráskodást akar a kormány, ennek érdekében is módosítják majd az alaptörvényt, mondta Gulyás. A foglalkoztatással kapcsolatban Gulyás a rekordszintre csökkent a munkanélküliségi rátát emelte ki.

A keresetek viszont nőttek, mert a bruttó átlagkereset 331500 forint volt, ami 11,3 százalékos növekedés egy év alatt

– mondta.

Az Index azt kérdezte, hogy áll a CEU-val történő megállapodás, Gulyás erre nem tudott válaszolni, nincs a kormány napirendjén ez a kérdés. Megjegyezte, a megállapodás határideje év vége.

Arra a hírre, hogy egy lista szerint Mészáros Lőrinc már majdnem az ország leggazdagabb embere, a miniszter csak annyit reagált:

Ezekkel a listákkal kapcsolatban azért szoktak fizetni, hogy valaki rákerüljön és valaki lekerüljön. Megkérdőjelezhető ezek hitelessége.

A szerdai Magyar Kupa döntőn azért nem vett részt , mert már nem nagyon érdekli a magyar foci. 15 évesen bérletes Fradi-szurkoló volt, de ma már inkább külföldi meccseket néz. Mérsékelt az érdeklődése a magyar foci iránt.

Nem akart miniszter lenni, emlékezteti őt az Index újságírója, erre azt válaszolta,

tudomásul vette már helyzetét, másképp nem tehetett. 

Hozzátette, szabad akaratából áll a kormányinfón, „másként mégse tehet”.

Ezek voltak még a Kormányinfó érdekesebb részei:

  • Mivel az illegális bevándorlás szervezése és támogatása büntethető lesz a Stop Soros törvénycsomaghoz kapcsolódó Btk.-módosítás révén, ezért nem indokolt a külföldről ezen a téren támogatott civil szervezetekre kivetendő 25 százalékos különadó alkalmazása – mondta a törvénycsomagról Gulyás Gergely.
  • A balatoni munkaerőhiány megoldásaként a magasabb béreket látja, illetve felhívja a figyelmet, hogy több magyar jött vissza Magyarországra, mint amennyi elhagyja az országot.
  • Ahogy a 24.hu elsőként megírta a pénzügyminiszter átlagban 4,5 millió forint jutalmat adott a dolgozóinak. Gulyás szerint ez nem jutalom, hanem túlmunkát vállaltak a minisztériumban, ezek célprémiumok. Ráadásul ezek a kifizetések európai uniós forrásokból történtek.
  • A Sorsok házával kapcsolatban azt mondta, hogy a cél, hogy minél előbb megnyíljon.
  • Steve Bannon előadására több ellenzéki újságírót nem engedtek be, Gulyás nem válaszolt arra, hogy mi a véleménye a kitiltásról, inkább arról beszélt, hogy jogtalanul használt zenék miatt lelőtték az előadást a YouTube-on.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik