Belföld

Kilenc halott a 4-es főúton – facebookozott a sofőr

Farkas György
Farkas György

újságíró. 2018. 05. 23. 06:21

Ceglédbercelnél éjfél után fejezték be a helyszínelést, a főút újra járható.

Mint korábban megírtuk, kilencen haltak meg Ceglédbercel közelében kedden egy román rendszámú kisbuszban. Még este előkerült egy felvétel, amely szerint a sofőr a Facebook Live-on indított közvetítést a frontális karambol előtt.

Az Adevărul című bukaresti lap honlapján látható videó alapján feltételezhető, hogy a közösségi oldalán élőben bejelentkező sofőr a  figyelmetlensége miatt hajtott át a szemközti sávba, ahol ütközött a homokot szállító teherautóval. A felvételen látszik, ahogy a sofőr önmagát majd azt filmezi, ahogy egy egyenes útszakaszon előzésbe kezd. Látható, amikor jön szembe a teherautó, de nem tesz semmit, hogy elkerülje az ütközést. A mikrobuszban utazók haltak meg, a teherautó sofőrje könnyebb sérüléseket szenvedett.

Romániai sajtóhírek szerint az áldozatok Szlovéniából a Maros megyei Désfalvára (Deaj) tartottak haza. Ceglédbercelnél éjfél után fejeződött be a helyszíni szemle és a műszaki mentés, amely teljes útlezárás mellett folyt. A 4-es főút ismét teljes szélességében járható – közölte a rendőrség.

Frissítés: kikerült z internetre a férfi Facebook Live videója is, itt megtekinthetik.

Kiemelt kép: police.hu

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.