Belföld

Az érdi alpolgármester szerint az ellenzéki csürhe tépkedi ki a tujákat és gyújtja fel a padokat a városában

Bács István, Érd fideszes alpolgármestere nem szerepel minden nap a hírekben, de ha minden nap írna egy olyan fantasztikusan elborult Facebook-posztot, mint kedden sikerült neki, akkor bérelt helye lenne a médiában.

A semmit nem tisztelő csürhe újra jelentős károkat okozott városunknak

– kezdi a dolgok közepébe vágva posztját az alpolgármester. Majd fel is sorolja a károkat dühös emojikkal központozva a felsorolást:

😡télen felgyújtották a padokat a Duna parton,
😡tavasszal rendzavarásukkal a közgyűlésen milliós pályázatok beadását akadályozták,
😡és most újabb értelmetlen rombolással adtak hírt magukról.

Az értelmetlen rombolás nem volt más, mint hogy „a Töhötöm utcai játszótéren a tavaly elültetett tujasorból több mint 10 darab növény gyökerestül kitéptek és eldobáltak.” Ez nagyon nem szép dolog, érthető Bács alpolgármester felháborodása.

Már csak az a kérdés, hogy kik tették? Milyen rejtélyes „csürhe” tépked tövestül tujákat és zavarja a közgyűlést is egyszerre?

Bács alpolgármester nem késlekedik a válasszal, nem zavartatja magát attól, hogy bizonyítékai nincsenek, helyette csak a dühe és a vad képzettársítása van, amire támaszkodhat. A fideszes politikus megoldása tehát a következő:

Ennek a csürhének, amely alig egy hete egyházi vezetőket lökdösött és köpködött Budapesten, az érdi gyerekek sem számítanak.
Ennek a csürhének a képviselői bent ülnek a közgyűlésben, soha semmiért sem vállalnak felelősséget, de folyton a jogaikat hangoztatják. Ez a csürhe, képviselőivel egyetemben csak a káosz és az anarchia megteremtésében érdekelt.
Valamennyi ellenzéki képviselőnek, legyen az csak egy ostoba báb vagy hivatásos politikai prostituált, el kell számolnia a lelkiismeretével – ha van neki!
Nekünk pedig egyértelművé kell tennünk a csürhe tagjai számára, hogy van egy határ! Nem gyújtunk fel padokat, nem köpdösünk egyházi vezetőket, nem tesszük tönkre az új játszótereket!

Kiemelt kép: A kitépett tuják. Bács István Facebook. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik