Belföld

A kórházi fertőzések kezelése miatt intést kapott az Emmi

Székely László alapjogi biztos felkérte az emberi erőforrások miniszterét, hogy – akár külön intézkedések kezdeményezésével – fordítson kiemelt figyelmet arra a gyakorlatra, ahogyan a minisztérium szervei kezelik a panasz- és közérdekű bejelentéseket.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) a Magyarországon előforduló kórházi fertőzések magas száma miatt benyújtott közérdekű bejelentéseinek mellőzése miatt kérte az ombudsman vizsgálatát.

A TASZ az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) vezetőjét a rendszerszintűnek tekintett jelenség kivizsgálásának javaslatával, konkrét egészségügyi intézményekben előfordult esetek leírását tartalmazó közérdekű bejelentésekkel kereste meg.

Az országos tisztifőorvos azonban elutasította a vizsgálatot arra hivatkozva, hogy a bejelentésekben foglaltak egyéni jog- vagy érdeksérelmet feltételeznek. A TASZ álláspontja szerint az OTH nem vizsgálta ki teljes körűen a közérdekű bejelentéseket, pedig a hatáskörét és feladatkörét meghatározó jogszabályok lehetőséget biztosítanak ilyen esetekben a helyszíni vizsgálatra.

Az ombudsman tájékoztatást kért az OTH jogutódjaként eljáró Emberi Erőforrások Minisztériuma országos tisztifőorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkárától.

A biztos megállapította, hogy a közérdekű bejelentések kezelésének gyakorlatával az országos tisztifőorvos sértette a jogbiztonsághoz, a tisztességes hatósági eljáráshoz fűződő alapvető jogokat, közvetetten pedig a mindenkit megillető egyenlő emberi méltósággal, az önrendelkezéshez való joggal és testi-lelki egészséghez való joggal összefüggésben visszásságot okozott.

Az alapjogokkal összefüggésben fennáll az állam objektív intézményvédelmi kötelezettsége, amibe beletartozik az is, hogy biztosítania kell a kórházi fertőzések megelőzéséhez szükséges anyagi, pénzügyi feltételeket, és meg kell tennie az ehhez szükséges intézkedéseket.

Az ombudsman külön intézkedésként arra kérte a minisztert, hogy tekintse át a közegészségügyi, a népegészségügyi feladatok végrehajtását rendező jogszabályokat, és az országos tisztifőorvosi feladatok ellátásáért felelős helyettes államtitkár irányításával működő országos intézetek szakmai feladatainak végrehajtásához szükséges pénzügyi feltételeket. (OS)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik