Belföld

Elvették a régebbi történelematlaszt a diákoktól, pedig az idei érettségin még használhatták volna

A Független Diákparlament tett közzé Facebook-oldalán egy levelet, melyben egy diák azt meséli el, hogyan vették el tőle a történelemérettségin a kronológiát tartalmazó atlaszt, amelyet pedig – egy ősszel módosított jogszabály alapján – az idei májusi-júniusi érettségiken még használni lehetett volna.

Íme a diák története:

Sziasztok!
A héten emelt szintű történelem érettségin vettem részt. Ennek a történéseit szeretném veletek megosztani. Megérkeztünk reggel a kijelölt iskolába, a Than Károlyba, hogy megírjuk a történelem érettséginket. A táskában atlasz, számológép, toll. A behívás előtt a vizsgaelnök sok sikert kívánt nekünk a folyosón, majd felvilágosított minket, hogy az óra nem jár jól, jelző értékű, és ezért ne tegyünk fellebbezést.

Behívtak minket, megkezdődött a tájékoztató. Az úr aki nálunk tartotta a tájékoztatót, ismertette a szabályokat, hogy se egysoros nem bluetoothos számológépet, se kronológia táblázatot tartalmazó atlaszt nem lehet használni. A diákok velem együtt lázadni, elégedetlenkedni kezdtek. Az Úr lebegtette az általa kinyomtatott törvényt, elmondása szerint sejtette, hogy nem hagyjuk magunkat. Felolvasta. Osztálytársam elkérte a kinyomtatott papírt, majd szavanként hangosan elemezte, hogy megértse az Úr, hogy használhatjuk. Nem hitt nekünk, nem hitt a törvénynek. Felszólítottam, hogy hívja be a vizsgaelnököt, ha valakitől, akkor tőle akarom hallani, hogy nem használhatjuk. 5 perc múlva megérkezett az elnök, aki közölte, hogy ő most nem tudja mi legyen, hozzon-e kis ollót, hogy kivágjuk a kronológiát, vagy inkább leragasszuk ragasztóval?!

Majd egy fiú megkérdezte, hogy akkor tudnak-e legalább pár vékony atlaszt biztosítani azoknak, akik nem hozták a kronológiát nem tartalmazó bordó színűt. A hölgy ezen felháborodott, nemet mondott és kiviharzott. Visszajött 2 perc múlva, beszedette az atlaszokat névvel ellátva, majd közölte, hogy lövése sincs mi lesz, és felhívja az oktatási hivatalt, mert ez nem az ő hatásköre, és 90p múlva, ha megírtuk az első részt, elmondja hogy akkor mi a helyzet.

Láttam az osztálytársam arcán, hogy nagyon kétségbeesett, az első rész felénél csak szorongott, hogyan fogja csinálni a másodikat atlasz nélkül.
A már jól ismert úr távozott, és egy másik jött be. Neki gőze sem volt mi történt, lemaradt az egész balhéról. Lement a 90 perc, és vártuk, hogy akkor most mi lesz.
Sehol senki. Az újonnan érkezett Úr kiosztotta a második részt, majd az atlaszokat, ezután jó munkát kívánt és leült.

Az egész terem értetlenül nézett egymásra, hogy akkor most csinálhatjuk, vagy sem, szóljunk, vagy ne szóljunk. A döntés megszületett a diákok által, használtuk. Az elnök benézett, körülnézett majd kiment. Így zajlott a mi érettségink.

Az eduline.hu azt írja, nemcsak egy budapesti, hanem egy zalaegerszegi iskolában is elvették a kronológiát tartalmazó atlaszt a diákoktól a szerdai történelemérettségin.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik