Belföld

Behajtott egy nő a gyalogos aluljáróba, miután a GPS azt mondta neki, azonnal forduljon jobbra

Abszurd balesetet szenvedett egy idős asszony Budapesten a XI. kerületben, a Budaörsi út és a Sasadi út kereszteződésében, mert nem tudta pontosan értelmezni az autójában lévő műholdas navigáció utasítását, írja a Blikk.

A lap szerint a nő a Petőfi hídra szeretett volna felhajtani, amikor a GPS azt mondta neki, hogy azonnal forduljon jobbra. A nő ezt annyira komolyan vette, hogy megpróbált behajtani egy gyalogosnak fenntartott aluljáróba.

A kocsi lendületben volt, mégsem gurult le a mélybe, mert a kipufogója valószínűleg fennakadt.

 A kocsiban ülő hölgy nagyon megijedt, de szerencsére az ott dolgozó, éppen az aluljárót festő két férfi odarohant és próbálták tartani az autót, míg a hölgynek sikerült kiszállnia. Közben több járókelő, köztük én is megérkeztem, és közös összefogással sikerült az életveszélyes helyzetet mihamarabb megszüntetni, majd a kocsit biztonságosabb helyre vontatni

– mondta el a lapnak az egyik segítő, az ABAC autómentő szabadnapos vezetője, Bognár Lénárd.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Róka László

Ajánlott videó

Olvasói sztorik