Belföld
heroin (heroin)

Épp ki akarták porciózni a hat kilogramm heroint a konyhaasztalon, amikor rajtuk ütöttek

Kolontár Krisztián
Kolontár Krisztián

újságíró. 2018. 05. 11. 18:13

Jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt emelt vádat a Pest Megyei Főügyészség az ellen az öt ember ellen, akik Törökországból szállították, majd Gyálon porciózták a heroint.

A vád szerint a vádlottak 2016 márciusában elhatározták, hogy Törökországból rendszeresen kábítószert hoznak be, és azt Magyarországon értékesítik. Egyik férfi külföldi ismeretsége révén megszervezte a kábítószer törökországi beszerzését, a szállítások időpontját. Ő gondoskodott a kábítószer behozatalában és értékesítésében szerepet játszó társai kifizetéséről is.

A vádlottak a kábítószerek szállításához egy gépkocsit vásároltak, melyben aztán rejtett tárolót alakítottak ki. Alkalmanként két autóval utaztak, az egyikben elrejtették és behozták a kábítószert, a mögöttük haladó gépkocsi pedig biztosította őket.

A vádlottak közül ketten 2017 februárjában, Románián és Bulgárián keresztül, ismét Törökországba utaztak. Ott társuk várta őket, aki addigra közel hat kilogramm heroint szerzett. A kábítószert a gépkocsi már kipróbált rejtekhelyére tették, és két járművel egymást kísérve visszaindultak Magyarországra.

A heroint Gyálra vitték, ahol egy lakás konyhájában hozzáláttak a kábítószer hígításához, porciózásához és csomagolásához. A Budapest Rendőr-főkapitányság nyomozói ekkor érték tetten és fogták el a vádlottakat.

A Pest Megyei Főügyészség a nyomozás befejezését követően jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt emelt vádat a bűnszervezet tagjaival szemben. A vádlottak közül négyen előzetes letartóztatásban várják a tárgyalást.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.