Belföld

Hadházy: Az LMP-frakcióban is ülnek olyanok, akik a Fidesz sikerén dolgoznak

Tudomásul vették képviselőtársaim, hogy én így szeretnék tiltakozni amiatt, hogy a most megalakuló parlament nem egy legitim parlament – mondta Hadházy Ákos az Azonnalinak.

Az LMP-s politikus egy későbbi időpontban veszi majd át a mandátumát, hogy miért döntött így, azt akkor indokolja majd meg.

Az az ellenzéki képviselő viselkedik helyesen, aki dilemmázik, hogy mit kell tenni a következő időszakban. Van néhány olyan cél, ami elérhető, de egyedül a parlamenti képviselők és pártok nem fogják tudni elérni őket

– mondta.

Hadházy tagja marad az LMP-nek és a párt frakciójának is, de egyikben sem vállal tisztséget. Schiffer András kilépését a pártból nem kívánta kommentálni, mondván Magyarországot sokkal komolyabb problémák fenyegetik jelenleg.

Kijelentette, az LMP-ben is vannak olyanok, akik a Fidesz sikerén munkálkodnak, sőt, az LMP új frakciójában is ülnek ilyenek.

Kiemelt kép: Vadnai Szabolcs/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik