Belföld

Maroknyi tüntető próbált élőláncot alkotni a Kossuth téren

Hétfőn délután megérkeztek az Alkotmány utcába a kordonelemek, amikkel a Kossuth teret zárja körbe a TEK ma estétől egészen holnap délutánig.

Helyszínen tartózkodó kollégánk szerint 18 órakor körülbelül 25-50 (huszonöt) ember volt a helyszínen, akik megpróbálták megakadályozni a kordonok elhelyezését. Ezt egyébként azért sem tudták megtenni, mert az elemeket még el sem kezdték leszedni a járművekről, sőt, egy idő után el is tűntek térről.

Végül megpróbáltak élőláncot alkotni, de túl kevesen gyűltek össze hozzá.

Fotó: Karancsi Rudolf / 24.hu

Csak összehasonlításként, a tüntetőknél nyolcszor több rendőr volt, de újságírók is nagyobb számban jelentek meg náluk.

Fotó: Karancsi Rudolf / 24.hu

20 óra körül a ligetvédők megérkeztek egy partibusszal, amit aztán be is emeltek a teret körülölelő kőkockákon. Aztán szólt a hangulatzene, de ekkorra már csak páran próbálkoztak az élőlánccal.

Fotó: Karancsi Rudolf / 24.hu
Fotó: Karancsi Rudolf / 24.hu

A történtekről élőben közvetítettünk a Facebookon is:

Nem érte még körbe az élőlánc a parlamentet.

Közzétette: 24.hu – 2018. május 7.

Kiemelt kép: Karancsi Rudolf / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik