Belföld

Két választás miatt is megint az együttműködést keresi a baloldal

Szerdán ülnek össze a baloldali pártok, hogy a budapesti időközi választásokról egyeztessenek – értesült a Népszava. Mint ismert, július 8-án lesz a józsefvárosi időközi választás, illetve a XV. kerületben is  időközi polgármester-választás lesz.

A szocialista Horváth Csaba a múlt héten hívta közös asztalhoz a DK-t, a Párbeszédet, a Momentumot, az LMP-t, a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot és a Liberálisokat, hogy egy esetleges előválasztásról tárgyaljanak.

Nem mondanám, hogy boldoggá tettem a pártokat az előválasztás ötletével, de a cél ettől függetlenül még ugyanaz: egy jelölt álljon majd a Fidesz indulójával szemben. Még egyszer nem fordulhat elő, hogy a választások előtt egy nappal még mindig a visszalépésekről egyezkednek a pártok

– mondta Horváth Csaba a lapnak.

Mindegyik meghívott azt ígérte, jelen lesz a szerdai egyeztetésen.

Horváth Csaba hangsúlyozta, a Jobbikot nem hívták meg az egyeztetésekre, szerinte ez Budapesten nem is lenne indokolt, mert a fővárosban önállóan is győzni tud a baloldal.

A két időközi választásról itt írtunk bővebben:

Józsefváros is bevehető az ellenzéknek
Kiszámoltuk, hogy a két parlamentbe távozó polgármestert – Kocsis Mátét és Hajdu Lászlót – milyen esetben válthatja ellenzéki városrészvezető az időközi polgármester-választásokon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik