Belföld

Beszánthatja a Fidesz a kerületi önkormányzatokat

Beszánthatja a Fidesz a kerületi önkormányzatokat

Fővárosi fideszesek szerint nem kizárt, hogy jövő ősszel egyetlen polgármestert sem ad pártjuk Budapesten. Készülnek is a tervek a poszt kiüresítésére.

Bár április nyolcadikán tarolt a Fidesz, az eredményeket elemezve a fővárosban mégis aggódnak a párt kerületi polgármesterei, önkormányzati képviselői. Beszéltünk néhányukkal, és kiderült: van köztük, aki azt sem tartja kizártnak, hogy a jövő őszi helyhatósági választásokon, már ha az ellenzék képes lesz az együttműködésre, a Fidesz-KDNP egyetlen polgármesterét, de meglehet, szinte egyetlen egyéni önkormányzati képviselőjét sem fogják beválasztani az új testületekbe.

(Az természetesen nem fordulhatna elő, hogy fideszes képviselő nem kerül a testületekbe, hiszen ha akár minden egyes egyéni körzetet ellenzéki nyer is, kompenzációs listáról jut bőven kerületi mandátum a kormánypártiaknak.)

Bár a parlamenti választáson a Fidesz volt a legerősebb párt Budapesten, a listás szavazatoknak csak a 38 százalékát szerezte meg. Az ötvenszázalékos szavazatarány közelében pedig egyetlen kerületben sem volt, így az önkormányzati választáson sem várható ez a főváros egyik szegletében sem, így az ellenzéken múlik, hogy képes lesz-e átvenni a lehető legtöbb kerület irányítását.

A 24.hu információi szerint van olyan amúgy sikeres, többször megválasztott fideszes polgármester, aki nem is akarja kockáztatni a blamázst, ezért azt fontolgatja, hogy nem indul újra. Nála a visszavonulás mellett szóló érvként merül fel az is, hogy az esetleg pozícióvesztés súlyát mérséklendő a Fidesz végrehajthatja a kerületi önkormányzatok kiüresítését célzó régi tervét. Bár a kormányoldal egyes vezetői tagadták, hogy hozzányúlnak az önkormányzatokhoz, több beszélgetőtársunk mégis tényként kezeli, hogy még a helyhatósági választás előtt följebb kerülnek a jelenleg az önkormányzatok alá tartozó források és döntési jogkörök.

Ahogy egyikük fogalmazott:

Nagyjából annyi feladata, lehetősége maradhat egy kerületi polgármesternek, hogy minden nyárvégen jelképesen megnyitja a tanévet. Ja, és ápolhatja a testvérvárosi kapcsolatokat. Az önkormányzati dolgozók egy része minisztériumokban kaphat munkát, sokuk pedig utcára kerül.

Vagyis még ha nem realizálódik is a Fidesz szempontjából borúlátó jóslat, a megmaradó fideszes polgármestereknek (meg a nem fideszeseknek is) csupán biodíszlet szerep jut.

Susványos

Az átszervezési tervek léte a tavalyi tusványosi találkozón került elő először. Kovács Péter, a XVI. kerület fideszes polgármestere az egyik tematikus beszélgetésén azt fejtegette, hogy szerinte rossz irányba megy az önkormányzati politika, a városvezetők nem tudják, mire számítsanak. Pár nappal később Tarlós István főpolgármester nyíltan el is mondta, hogy a háttérben már hosszú ideje gondolkodnak az átalakítás mikéntjéről, és az évek alatt legalább három eltérő terv született a főváros és a kerületek átszabására. A főpolgármester szerint azonban

a változtatási terveket nem csupán a pragmatikus városvezetési szempontok diktálják, közrejátszhatnak bennük pártpolitikai, hatalomgyakorlási szempontok is.

Tarlós István főpolgármester (k), Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán területért (b2) és Bagdy Gábor pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes (b) valamint Sárádi Kálmánné főjegyző (j2) és Szeneczey Balázs városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes (j) a Fővárosi Közgyűlés ülésén a Városháza dísztermében
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Több beszélgetőtársunk is említette Gerő András történésznek az Élet és Irodalomban írt dolgozatát, amely egyikük szerint „a kerületi önkormányzatok felszámolásának vázlata”. Az amúgy liberálisként ismert Gerő kapcsán azt emelték ki, hogy hosszú ideje jó kapcsolatot ápol Schmidt Máriával. Volt, aki így fogalmazott: „Gerő tollát a cikkhez Schmidt Mária mozgatta, Schmidt Mária gondolatai pedig Orbántól valók.” Gerő a 24.hu kérdésére egyébként azt mondta, semmilyen politikai egyeztetés sem előzte meg a cikk publikálását, kizárólag saját gondolatait fogalmazta meg a 2018 februárjában megjelent írásban.

Idézünk a cikkből:

Budapest és a magyar állam szimbiózisa lehetne hatékonyabb és jobb a mostaninál. Ehhez az kell, hogy Budapest irányítási szerkezete megváltozzék: a demokratikusan választott fővárosi önkormányzat élén álló, közvetlenül választott főpolgármester, illetve a város vezetése tényleges hatalommal bírjon, és a kerületek ne önkormányzati, hanem a fővárosi önkormányzatnak, illetve a főpolgármesternek alárendelt elöljárósági struktúrában működjenek.

Fordítjuk: semmi hatalmat, semmi pénzt a kerületi választott vezetésnek, minden hatalmat, pénzt a fővárosnak és a főpolgármesternek.

De jön még egy csavar, idézünk tovább:

Az állam részéről pedig helyes lenne, ha létrejönne egy Budapest kormánybiztosság, amely képes kezelni azokat a problémákat, amelyekre az önkormányzatnak nincs költségvetési kerete, s a fővárosi önkormányzattal karöltve koncepcionális módon alkalmas Budapest fejlesztésében kezdeményezni és koordinálni az eleddig széttagolt és sok esetben koncepcióhiányos állami részvételt… Jelenleg éppen a széttagoltság miatt még azt sem lehet egyértelműen megállapítani, hogy egy költségvetési évben hány forintot fordít a magyar állam Budapestre. Ez így nincs rendjén.

A magyar állam 2017-ben létrehozott egy tárca nélküli miniszteri pozíciót a vidéki városok fejlesztésének összehangolására, tehát tisztában van azzal, hogy a vidéki városfejlesztés olyan kormányzati felelősség, amelyet intézményesíteni kell. Ma a Budapestet érintő állami szerepvállalásért több miniszteri és kormánybiztos felel. Ezen a területen semmifajta egységesség, egyeztetett konceptualitás sem tapasztalható. Úgy látszik, hogy a kormányzat már teljeskörűen felismerte intézményes felelősségét a vidéki városok iránt, de a kellő mértékben és államigazgatási szinten még nem tudatosította felelősségét Budapest iránt.

Fordítjuk ezt is: a hatalmat és a pénzt, amit a kerületekből a fővárosi önkormányzathoz szivattyúzna a parlament, egy másik átemelővel egy kormánybiztos, értsd a kormány, Orbán Viktor kezébe adná a koncepció.

Gerő András történész
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Tarlós is koppanna

Vagyis a huszonhárom kerületi polgármester mellett a főpolgármester is koppanna. Nem tudni, utóbbi poszton hoz-e változást az önkormányzati választás (egy erős ellenzéki jelölt nyilvánvalóan lehetőséget adna erre), mindenesetre úgy tudni, Tarlós István az elmúlt években fokozatosan még olyan kérdések eldöntéséből is kiszorult, mint a városképet alapvetően befolyásoló építkezések.

Ahogy egy segítőnk fogalmazott:

Orbán imád matatni, építeni, ide egy múzeumcentrumot, ide meg egy közszolgálati kampuszt, oda egy stadiont, meg amoda is, meg még arrafele is még kettőt, és a legkevésbé sem érdekli, mit gondol bármiről is főváros, pláne, hogy mit gondol az általa is támogatott főpolgármester. Nyoma sincs egységes városfejlesztési koncepciónak, egyedi ötletek vannak. Tarlós felismerte, hogy tehetetlen, ezért igyekszik mosolyogni a milliárdos beruházásokhoz s legalább úgy csinálni, mintha volna köze hozzájuk. Orbán nevében, helyett Fürjes Balázs, a kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos igyekszik ápolni a jó viszonyt, több-kevesebb sikerrel. A kerületi polgármesterekben pedig föl sem vetődik, hogy véleményük legyen, ha kormányzati beruházás érkezik a területükre.

(Mellékszál, de egy zárójeles megjegyzésnyi tanulság van benne: már így jó ideje csökken a fővárosi önkormányzat hatásköre, Demszky Gábor idején 550 milliárd forintos költségvetéssel bírt a ház, Tarlós évi 330 milliárd fölött rendelkezhet, vagyis az inflációt figyelembe véve a felére esett a büdzsé. Aminek oka nem az, hogy kevesebb jut bizonyos tételekre, hanem az hogy feladatokat – kórházak, iskolák – és azokhoz kapcsolódó forrásokat vont el az állam.)

A megyék már a kisgömböcben

Egy a Budapest kormánybiztosságnál is szélesebb ívű terv, konkrétan a Budapest minisztérium felállítása már 1998 és 2002 között, az első Orbán-kormány idején körvonalazódott. Annak idején Pokorni Zoltán kapta a koncepció kidolgozásának feladatát, de ő állítólag nem volt kellően motivált, így dossziéba került az ötlet, és a 2002-es választási vereség miatt ott is ragadt.

Az önkormányzatiság kormány alá csúszására a második Orbán-kormányig kellett várni. Az első falatok a megyei önkormányzatokból lettek. A parlament még 2011 novemberében döntött úgy, hogy az állam átveszi a megyei önkormányzatok fenntartásából az egészségügyi, oktatási, szociális, ifjúságvédelmi, közművelődési intézményeket, valamint a gazdasági társaságokat, alapítványokat. A döntéssel a megyék 187 milliárdos adósságállománya is az államra szállt.

Gerő András a 2010 és 2014 között a BKK-t vezérigazgató, majd 2016 januárja óta a közlekedési múzeumot vezető Vitézy Dáviddal oldalán márciusban föllépett egy beszélgetésen. Ahol Vitézy szájából elhangzott, hogy a főváros tömegközlekedéséért felelős Budapesti Közlekedési Központot a kormány alá kell rendelni.

Vitézy kérdésünkre most azt mondta, hogy a választás előtt tartott nyilvános beszélgetésen csak elméleti megközelítésből elemezte a Budapest-agglomeráció-kormányzat között kialakult helyzetet, a budapesti közlekedésben szakmai szempontból szükséges strukturális átalakításokat. Az eseményt jóval azt megelőzően szervezte meg a Szeretem Magyarországot Klub, hogy tudható volt: meglesz az önkormányzati törvény átírásához szükséges kétharmad vagy, hogy a kormánypártok fővárosi és vidéki támogatottsága ennyire eltérő lesz majd.

Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ volt vezérigazgatója
Fotó: MTI/Mohai Balázs

Miért érdekes ez?

Orbán számára fontos, hogy a választók ne politikai ügyeskedésként éljék meg a főváros bekebelezését, hanem egy súlyos probléma megoldásaként. Ehhez persze problémát kell kreálni, felmutatni, vagy legalábbis egy létező bajt „kommunikálhatóvá” nagyítani – ahogy láttuk ezt az országgyűlési kampány migránsozása során.

Klik a BKK-ra, kalapács a pályára

Budapest (szinte) megoldhatatlan, de a kormány által kínált új struktúrában megoldhatónak mutatott problémája a tömegközlekedés lehet. Konkrétan az, hogy a főváros már rég nem értelmezhető csupán az oda bejelentett alig 1,8 millió polgár településeként, hiszen szerves egységet alkot a mintegy 1,2 milliós agglomerációjával:

  • Budapest belső kerületeiből munkanapokon reggelente 50 ezer ember utazik a város melletti bevásárlóközpontokban, ipari parkokban található munkahelyére,
  • az agglomerációbeli otthonaikból pedig 350 ezren autóznak, vonatoznak, buszoznak, villamosoznak budapesti munkahelyükre.

Nehezíti az összehangoltságot, hogy a míg BKK a fővárosi önkormányzaté, a MÁV és a Volán minisztériumi hatáskör. A centralizáló logika természetesen egységes közlekedésszervezést diktál. Ami persze lehet hatékony út, de a tervezett átalakítás fő motivációja nem ez. Hanem, ahogy egy segítőnk fogalmaz:

Orbán szívesen old meg problémákat, de a gondolkodása nem problémacentrikus, hanem hatalomcentrikus. Itt most konkrétan az lebeghet a szeme előtt, hogy szét kell verni a pályát, ahol vereséget szenvedhetünk.

Fotó: Bielik István / 24.hu

Ráadásul egyáltalán nem biztos, hogy a tömegközlekedés központosítása könnyebbséget jelent majd az utazóknak. Egy kerületi fideszes a közoktatási intézményekre ültetett, majd kezelhetetlen mérete miatt látványos kudarcot vallott Klebelsberg Központot hozta föl elrettentő példaként.

Egy kerületi önkormányzatban van személyes figyelem, ott abban érdekelt a polgármester és a képviselő, hogy mielőbb megoldja a problémát, szarból is várat épít rövid határidővel, hiszen akkor választják újra, ha segít az őt delegáló polgárokon. Egy nagy szervezet viszont bürokratikus mechanizmusok mentén mozdul, a bürokratának az a legfontosabb, hogy elmondhassa, miért nem jött össze a megoldás, összesíti a problémát, dagasztja, hatástanulmányt rendel, aztán az egész aktát egy szinttel följebb küldi véleményezésre, és telnek a hónapok, az évek.

A döntés alighanem megszületett.

Ezért bukhatja a Fidesz a teljes fővárost

Az országgyűlési választások adataiból és a tüntetésekből is világos, hogy az Orbán-kormánnyal szemben Budapesten a legnagyobb elégedetlenség, ami alighanem jövő ősszel is így lesz. Ez vélhetően az országos átlagnál magasabb részvételt is eredményez majd. Ezzel együtt az ellenzéki siker alapfeltétele a főváros kerületeiben, hogy az érintett pártok – tanulva Márky-Zay Péter hódmezővásárhelyi győzelméből és az országgyűlési választási kudarcból – képesek legyenek a koordinációra. A fideszeseket aggodalommal töltötte el, hogy – amint az alábbi ábrán látszik – a legtöbb szavazatot a budai, polgári kerületekben veszítették el, és teljesen esélytelennek tartott DK-s jelöltek szorongatták meg Gulyás Gergelyt, Varga Mihályt és Simicskó Istvánt, vezető kormánypárti politikusokat.

Amúgy a 23 fővárosi kerületből jelenleg 17-et fideszes polgármester vezet, s egy kivételével ezek mindegyikében a testületi többség is az övé. Nem fideszes a XIII. (polgármestere a szocialista Tóth József), a XIV. (Karácsony Gergely, Párbeszéd), a XV. (Hajdu László, DK – mivel bekerült az Országgyűlésbe, itt legkésőbb az ősz elején időközi polgármester-választást tartanak), a XIX. (Gajda Péter, MSZP), a XX. (Szabados Ákos, aki a baloldali összefogás révén győzött, de azóta kilépett az MSZP-ből) és a XXIII. (Geiger Ferenc, civil) kerület.

Az Integrity Lab infografikáján az látszik, hogy a pártok hogyan teljesítettek a budapesti kerületekben. A Fidesz az I. kerületben szerezte a legtöbb szavazatot (43%), de ez is messze van az abszolút többségtől, ráadásul azt a központi választókerületet, amelyhez a várkerület mellett a harmadik legfideszesebb eredményt szállító Belváros is tartozik, szintén elvesztette a kormánypárt (az LMP-s Csárdi Antal győzött ott a baloldali visszalépéseknek köszönhetően). Természetesen az ellenzéki eredményeket nem lehet mechanikusan összeadni, és a hivatalban lévő polgármesterek is több szavazat megszerzésére lehetnek képesek, mint pártjuk, de a jellemzően 40 százalék körüli fideszes eredmények valóban kevésnek bizonyulhatnának egy polgármester-választáson, ha egy komolyan vehető ellenzéki jelölt áll szemben.

Az Integrity Lab infografikája:

Kiemelt képünkön: A Fővárosi Közgyűlés ülése a Városháza dísztermében
Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik