Belföld

Ömlik a pénz az e-útdíjból

Az új fizetős szakaszoknak köszönhetően a költségvetési elvárást is jóval felülteljesítették.

Jelentősen nőttek a 3,5 tonna feletti járművek által fizetendő e-útdíjból származó bevételek, tavaly a költségvetési elvárást is felülteljesítették 4,7 milliárd forinttal – írja a Napi.hu.

A több mint bruttó 221 milliárd forintnyi bevétel 11,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, és 193 százalékkal a 2015-öst – derült ki azon a sajtótájékoztatón, amit Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. elnöke tartott.

A növekedés a forgalom emelkedésére és három új fizetős szakaszra (M0 keleti szektora, M86, M31) vezethetők vissza. Az M0 5,2 milliárd, az M86 2,6 milliárd, az M31 pedig 1,6 milliárd forint többletbevételt hozott. A NÚSZ azzal számol, hogy idén mintegy 6 milliárd forinttal nőhet a befolyó összeg.

Az útdíj 51,2 százalékát külföldiek fizették be, közülük is a románok a legtöbbet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik