Belföld

Lemondott a XV. kerület polgármestere

Hajdu László inkább a parlamenti munkát választotta.

Lemondott XV. kerületi polgármesteri tisztségéről Hajdu László, aki a DK képviselőjeként a májusban megalakuló Országgyűlésben folytatja munkáját.

Az ellenzéki politikus a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése előtt jelentette be döntését, amely értelmében közgyűlési képviselőségét is elveszti.

Hajdu László közölte, ideiglenesen Németh Angéla alpolgármester veszi át a városrész irányítását, és a DK az utódlásáról döntő időközi választáson is akarja indítani.

Hajdu a XV. kerületben a fideszes László Tamást és a jobbikos Gyenes Gézát győzte le.

A DK legalább magának örülhetett
A negyedik legnagyobb parlamenti pártként önálló frakciót alakíthat Gyurcsány Ferenc pártja.

Gy. Németh Erzsébet a sajtótájékoztatón jelezte: kezdeményezte a taxitarifák emeléséről szóló javaslat visszavonását, mert az a budapestiek helyett a fuvarszervezők érdekeit képviseli. Ennek dacára döntött a közgyűlés.

Drágul a taxizás, megszavazták a budapesti 700 forintos alapdíjat
Tarlós István szerint majd ha túl drága lesz a tarifa, az emberek nem szállnak be a taxikba.

A DK politikusa elfogadhatatlannak tartja, hogy a kerületi polgármesterek “hoci-nesze alapon” megszavazzák egymás parkolási díjainak emeléseit. (mti)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik